SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Endometriózisom volt, most gyermeket várok!

Dr. Vereczkey Attila [cikkei] - 2012-04-10
Andrea rövid barna hajú, fiatal kismama, aki 6 hetes várandósan érkezett a beszélgetésre. Mozgásán is látszik, hogy óvatos, odafigyel szinte minden mozdulatára, ami nem is csoda, hiszen egy egészségügyi problémával, azaz az endometriózissal is meg kellett küzdenie ahhoz, hogy megfoganhasson a baba.
Endometriózisom volt, most gyermeket várok!

A férjemmel négy éve tart a kapcsolatunk, másfél éve vagyunk házasok. Egyikünknek sincs még gyermeke és nemrégiben jutott el odáig a kapcsolatunkban, hogy szeretnénk már egy babát, és most nagyon úgy tűnik, hogy nemsokára születik is egy.

A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézetről és Dr. Vereczkey Attiláról már tavaly is hallottunk, de végül úgy alakult, hogy csak az idén jöttünk el személyesen a klinikára, mivel még nem jött a baba. Az itteni kivizsgálás során már nagyon hamar kiderült, a jobb petefészkemen endometriózist találták, illetve a bal oldali petefészkemen volt egy 5 cm-es csokoládéciszta, így természetes úton nem volt esélyem arra, hogy gyermekem szülessen. Utólag visszagondolva elképzelhető, hogy az endometriózis egyik tünete volt, hogy azelőtt többször tapasztaltam, hogy nagyon zsibbadt a bal lábam, amit akkor a stressznek tudtam be. Olvastam róla, hogy a Versys Klinikán elérhető egy életmód teszt, gondoltam érdemes felmérni, hogy helyesen táplálkozunk-e, és nem stresszelünk-e többet a kelleténél? Ezt azért is gondoltuk fontosnak, mivel előfordult, hogy a stressztől nem is jött meg a menstruációm egy teljes hónapon keresztül, így kéthavonta menstruáltam.

Utólag már azt is tudom az endometriózissal kapcsolatban, hogy ez okozta, hogy nagyon fájdalmas volt a menstruációm, különösen az első napokban. Még a gyaloglás is fájt, a jobb oldalon tompa szúrást éreztem, ilyenkor 5-10 percre le kellett pihennem. Persze akkor még nem tudtam, hogy mi az oka ennek a fájdalomnak, pedig voltam egy másik nőgyógyásznál is korábban, ő azonban nem vizsgált ki ilyen alaposan és azt mondta, hogy minden rendben van, próbálkozzunk nyugodtan a gyermekvállalással.

Megtörténtek a kivizsgálások az intézetben, amely során kimutatták a csokoládécisztát. Rosszul fogadtam ezt a hírt, nagyon megijedtem attól, hogy Dr. Vereczkey Attila műtétet javasolt, és hogy el fognak altatni, de aztán kellemes csalódás volt átélni a valóságban. Nem az történt, amit másoknál tapasztaltam, vagyis hogy egy műtét több hónap kiesést jelentett. Ez nekem azért is fontos, mert nem vagyok egy lusta típus, állandóan mozgásban vagyok, a munka fontos szerepet játszik az életemben. Egy hét után már dolgozni is tudtam, persze óvatosan, szép lassan, fokozatosan, hiszen ülőmunkát végzek. Többet nem is tudtam volna feküdni, azt hiszem képtelen lettem volna rá.

A baba ezt követően fogant meg egy lombikbébi program segítségével. Szerencsére a férjemnél mindent rendben találtak, január közepén kezdtük a gyógyszeres kezelést, és február elején ültették vissza az embriót. Most már 6 hetes terhes vagyok, ami nagyon jó érzés. A múlt héten nagyon féltem még, aggódtam a baba egészségéért, de most már van visszajelzés, hogy minden rendben. Egyelőre még nem érzek semmit, nincs rosszullét, hányinger, csak ez a kis hasfájás. Most is ultrahang vizsgálatról jövök, ahol Vereczkey doktor megnyugtatott, hogy szépen fejlődik a baba. A férjem is nagyon örült, ő egy érzelmesebb típus, mint én, talán jobban ki tudja fejezni az érzelmeit. Az életünk persze nagyon meg fog változni, sok mindent át kell rendeznünk, de még nem gondolkozunk ilyeneken.

A klinikának nagyon hálás vagyok, hogy ilyen gyorsan meggyógyítottak, hiszen találkoztam olyanokkal, akiket hosszú időn keresztül kezeltek endometriózissal, sikertelenül. Az is fontos, hogy sikeres volt a lombik program is, és nem húzódott évekig, ezért azt hiszem nem is választhattam volna jobb helyet. Szülészként is a doktor urat szeretném választani, hiszen már megvan a bizalom, ami nagyon fontos, más egészségügyi intézményekben ilyet még soha nem éreztem. Reméljük, hogy minden rendben lesz, és néhány hónap múlva megérkezik az első gyermekünk.

Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistája szerint még megbecsülni se tudjuk, hogy Magyarországon hány nő szenved endometriózistól, az egyik legrejtélyesebb betegségtől. A főbb tünetek közé tartozik, hogy többnyire rendkívül komoly fájdalommal jár a menstruációt megelőző, illetve a menstruáció alatti néhány nap. Emellett sok esetben a szexuális együttlétet is fájdalom kíséri, de a tünetek között fáradékonyság, menstruáció során fájdalmas bélmozgások, deréktáji fájdalmak, hasmenés vagy székrekedés, illetve esetenként egyéb tünetek, sőt akár teljes tünetmentesség is előfordulhat. A tünetek sokszínűsége mellett a diagnosztikát nehezíti, hogy egyértelműen csak laparoszkópiával, vagyis hastükrözéssel járó szövettani mintavétellel lehet igazolni a betegség jelenlétét.

„Amennyiben beigazolódott az endometriózis, akkor ma már szerencsére nincs szükség a hasfal megnyitására, hanem az operáció úgynevezett minimál-invazív lézersebészeti technológiával is elvégezhető. Ennek lényege, hogy a beavatkozást apró lyukakon keresztül végezzük, amely az esztétikai szempontok mellett nagy pontosságot és sokkal gyorsabb gyógyulást is biztosít a gyermekre vágyó édesanyák számára” - tudhattuk meg Dr. Vereczkey Attilától.

A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet ingyenes konzultációs lehetőséget biztosít az endometriózissal küzdő nők számára 2012. április 30-ig. A jelentkezés részleteit az érdeklődők megtudhatják a klinika honlapján található telefonszámon.

Háttérinformációk:


Az endometriózis korunk pestise, egyike a legrejtélyesebb betegségnek, és még megbecsülni se tudjuk, hogy Magyarországon hány nő szenved tőle. A betegség tünetei közé tartozik, hogy komoly fájdalommal jár a menstruációt megelőző, illetve a menstruáció alatti néhány nap, ami jóval erősebb, mint a „szokásos” menstruációs görcs. Emellett sok esetben a szexuális együttlétet is fájdalom kíséri, de a tünetek között fáradékonyság, menstruáció során fájdalmas bélmozgások, deréktáji fájdalmak, hasmenés vagy székrekedés, combba, derékba sugárzó fájdalom, illetve esetenként egyéb tünetek, sőt akár teljes tünetmentesség is előfordulhat. A tünetek sokszínűsége mellett a diagnosztikát nehezíti, hogy egyértelműen csak laparoszkópiával, vagyis hastükrözéssel járó szövettani mintavétellel lehet igazolni a betegség jelenlétét.

Dr. Vereczkey Attila főorvos, endoszkópos és meddőségi specialista szerint az endometriózisnak sokkal nagyobb jelentősége van, mint amennyire az érintett betegek tudomással bírnak. Az endometriózis felismerése világszerte átlagosan 6 év, 8 orvos, ami azt jelenti, hogy a páciens 6 évig jár különböző szakemberekhez, míg végül a valós betegségére fény derül. Ez a szám megdöbbentette a tudományos világot, hiszen a diagnosztikai eszközök egész tárházával rendelkeznek a szakemberek, mégis az endometriózis legpontosabb diagnózisa a műtéti beavatkozás, például a laparoszkópia.
Kialakulásának okai még nem bizonyítottak egyértelműen, azonban számos teória létezik. A szakemberek egy része szerint a menstruáció során a menstruációs szövettörmelék a petevezetőkön keresztül a hasüregbe jut vissza, ott megtapad a hashártyán, és növekedésnek indul, míg mások genetikai okoknak tulajdonítják az endometriózis kialakulását. Az újabb elméletek szerint a nők embrionális korából származó szövetmaradványok felelősek az endometriózis kialakulásáért, azonban egyértelműen még egyik elméletet sem sikerült igazolni.

Az endometriózisban szenvedő páciensek számára talán a legfontosabb kérdés, hogy miként gyógyítható ez a betegség? Sajnos ahogy a tünetek sokszínűsége is mutatja, maga a betegség egy igen sorszínű kórkép, ezért egyelőre még nincs olyan gyógymódja, amely mindenki számára teljes gyógyulást biztosítana. A kezelési módok közé tartozik a hormonkezelés, az endoszkópos sebészeti beavatkozás, illetve sokszor a terhesség vállalása is megoldást jelenthet. Ez utóbbinál sokszor maga a meddőség jelenti a problémát, illetve a fájdalmas endometriózis akár már fiatal korban is jelentkezhet, amikor a gyermekvállalás még nem aktuális.

Összességében elmondható, hogy az endometriózishoz sokszor olyan magas fájdalom és emocionális stressz társul, amely az életminőséget jelentősen ronthatja, rányomhatja a bélyegét a munkára, párkapcsolatra, illetve a hétköznapokra is, emellett szintén fontos veszélye, hogy akár meddőséget is okozhat. Éppen ezért fontos a páciensek tudatossága is, vagyis ha menstruációjuk szinte elviselhetetlen fájdalommal jár, mindenképpen érdemes felkeresniük egy specialistát, aki segít tüneteik feltérképezésébe, és a lehető leghatékonyabb megoldás megtalálásába.

A betegséggel kapcsolatban nemrégiben új hírek is napvilágot láttak. Az elismert tudományos folyóirat, a The Lancet Oncology napjainkban számolt be arról, hogy az endometriózisban szenvedő nők három petefészekrák típusban is veszélyeztetettebbek, mint az egészséges populációba tartozó társaik. Az Ovarian Cancer Assiociation Consortium pedig felhívta a figyelmet arra a riasztó tényre is, hogy azoknál a nőknél, akiknél endometriózis szerepel a kórtörténetben, háromszor nagyobb az úgynevezett világos sejtes rákos megbetegedés, több mint kétszer olyan gyakori az endometrioid rákos megbetegedés, valamint kétszer olyan gyakori a jól differenciált szerózus petefészekrák kialakulásának esélye.

Marie Lou Ballweg, az Endometriosis Association elnöke szerint mindenképpen érdemes az endometriózisban szenvedő nőknek minél alaposabban tájékozódni betegségük mellett a petefészekrákról is annak érdekében, hogy felismerjék az esetlegesen jelentkező tüneteket, és erről azonnal tájékoztatni tudják kezelőorvosukat. Az endometriózis tünetei ugyanis lehetnek a petefészekrák tünetei is, beleértve a székrekedést, felfúvódást, bevizesedést, fájdalmat, hasi duzzadást, gyakori vizelési ingert, hányingert, valamint hasi diszkomfort érzést is.
A Társaság szerint 89 millió nő szenved világszerte endometriózisban, ezért a megfelelő odafigyelés és tájékoztatás kiemelkedő fontosságú.
Dr. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem docense és szülész-nőgyógyásza szerint az endometriózis előfordulási gyakorisága valószínűleg nem nagyon változott az elmúlt évtizedekben, inkább arról van szó, hogy jóval több esetre derítünk fényt, mint korábban. Ez a pontosabb diagnosztikus és operatív lehetőségek megjelenéséből, illetve a meddő párok korszerű kivizsgálásából adódik. Az is igaz persze, hogy az endometriózis legjobb ellenszere a terhesség hormonális hatása. Sajnos ma az első terhesség vállalása nagyon sokszor későre tolódik, így a terhességi hormonális változások elmaradása miatt az endometriózis kialakulásának esélye is nő.

Az endometriózis elsődleges kezelése a megfelelő gyakorlattal rendelkező nőgyógyász által, jól felszerelt centrumban végzett műtét. Az első műtét sikere dönti el lényegében a beteg későbbi sorsát. Ha a műtét megtörtént, és gyógyszeres kezelésre van szükség meddőség, vagy alhasi panaszok miatt, akkor egyrészt injekció kúra jöhet szóba, másrészt tablettás terápia is rendelkezésünkre áll. Az adott beteg kórképe, és tünetei döntik el, hogy melyik lehetőséget érdemes választani. Az endometriózis szülészeti kockázattal lényegében nem jár, ha már megfogant a terhesség, akkor a terhesgondozás és a szülés is ugyanúgy történhet, mint endometriózisban nem szenvedő nőknél. Az endometriózis esetén valóban fontos a beteg gyógyulása szempontjából, hogy lehetőleg már a műtét is, de a gyógyszeres kezelés még inkább az 5 endometriózis centrum valamelyikében történjék.

Endometriózis, korunk pestise

Fotó: helmutli: Glück

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja