SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csilla kisfia belehalt az otthonszülésbe - A szakértő szerint nemcsak otthon, hanem kórházban is lehet háborítatlanul szülni

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-05-13
200 kilométert utazott az a miskolci kismama, aki budaörsi lakásában, dúlák segítségével hozta világra gyermekét. Erről a Bors írt. Az újszülött azonban nem sírt fel, a baba születésénél segédkezők pedig nem tudták újraéleszteni.

Sokkos állapotba került Csilla, az a miskolci nő, aki a Bors információi szerint önfeledten készült párjával a kisbaba érkezésére, szépen berendezett babaszobával és minden szükséges kellékkel, amik a gondozáshoz kellenek. Mégsem ölelheti magához kisfiát.

A lap úgy tudja, hogy a nő 200 kilométert autózott, hogy egy budaörsi lakásban szülhessen. Mint írják, azt nem tudni, hogy ”a gyermek eleve halva született, vagy a születés után hunyt el”, de az biztos, hogy a szülésnél segédkező, egyébként szülésznő végzettséggel is rendelkező két nő hiába alkalmazta a szokásos eljárást, amikor nem sírt fel a baba, nem sikerült az újraélesztés.

A lap szerint ezután értesítették a koraszülött mentésre szakosodott céget, azonban annak munkatársai már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A lap úgy tudja, hogy az édesanyát a mentők az egyik budapesti kórház szülészetére szállították, ahonnan már hazaengedték.

A Borsnak az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt a tájékoztatást adta, hogy ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják többek között, hogy kórházi körülmények között megmenthették volna-e a kisfiú életét, illetve hogy pontosan mi okozta a gyermek halálát.

A témában Dr. Csermely Gyula PhD auditált ultrahang-specialista, szülész-nőgyógyász nyilatkozott a Családinetnek. A szakértő kiemelte, hogy a szüléseknél mindig előfordulhat valamilyen szövődmény.

újszülött Vidal Balielo Jr. fotója a Pexels oldaláról

”Ha ez a szövődmény egy kórházi környezetben fordul elő, akkor több esélyünk van arra, hogy ezt a szövődményt jól el tudjuk hárítani. Ha azonban otthon történik, akkor kisebb az esély, hogy el tudjuk hárítani ezt a szövődményt.” – hangsúlyozza Dr. Csermely Gyula, aki a császármetszést említi példaként.

”Ha a szülőszobán egy olyan helyzet alakul ki, hogy hirtelen császármetszésre van szükség, akkor csak át kell tolni egy másik szobába a pácienst és ott meg lehet operálni. Otthon a műtőig való eljutás még a legjobb szervezés mellett is sokkal több időt vesz igénybe.”

Vagyis mint mondja, ennek megfelelően még az alacsony rizikójú csoportnál is kicsit rizikósabb az otthonszülés, mint a kórházi.

”Én azt gondolom, hogy két dolgot évek óta összemosnak az emberek: ez pedig nem más, mint a háborítatlan szülés és az otthonszülés. Az otthonszülés hívei azt mondják, hogy ott tudnak háborítatlanul szülni, hiszen a kórházban fölösleges beavatkozásokat fognak csinálni a páciensekkel. Én azt gondolom, hogy a jó megoldás az olyan kórházi környezet, ahol nem csinálnak felesleges beavatkozásokat a kismamákon.”

születésJonathan Borba fotója a Pexels oldaláról

A szülész-nőgyógyász szerint ez egyfajta megnyugtatás is lehet azoknak, akik az otthonszülést azért választanák, hogy ne legyen aktív szülésvezetés. Mint mondja, erre egyre több kórházban van lehetőség.

”Az én álláspontom az, hogy megértem azokat, akik otthon akarnak szülni. Egy jól megválasztott körben, megfelelő szakemberrel ez végezhető is ma Magyarországon, de alapvetően még így is kevésbé biztonságos, mintha a kismamák kórházban lennének.”

Végezetül pedig egy nagyon fontos üzenetet szeretne átadni az embereknek.

”Amit mindenkinek szem előtt kellene tartania az az, hogy a végcél nem a szülés. A végcél egy egészséges anya és gyerek. Sokszor azt látni, hogy valaki annyira vágyik a háborítatlan szülésre, hogy a végcélról megfeledkezik, és így egy kevésbé biztonságos megoldást választ.”

gyermek fogja anya kezétPixabay fotója a Pexels oldaláról

Indexkép: depositphoto

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja