SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Magyar kórházak szülészeteinek szolgáltatásai

Kókai Kata [cikkei] - 2004-10-01
Kórházanként különbözik a szülészeti osztályok szolgáltatása. Míg egyes helyeken bevett szokás az alternatív-, vagy apás szülés, addig más helyen ezek a kérések akadályba ütközhetnek. Egyes szülészeti osztályokon nem nyílik lehetőség a gyógyszeres- és vezetékes fájdalomcsillapításra, csupán császármetszés esetén.

A különböző szülészetek szolgáltatásai alapvetően különbözhetnek egymástól. Míg egyes kórházakban szinte rábeszélik a kismamákat a fájdalomcsillapításra, addig más helyen erre egyáltalán nem is nyílik lehetőség. Célszerű tehát idejében számba venni a lehetőségeket: vessük össze elvárásainkat a kórházak által nyújtott lehetőségekkel, s válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbbet.

Néhány hónap után egyre több "rémtörténetet" hallhatunk ismerőseinktől, melyben egyes orvosok, kórházak, és gyakran maga a fájdalomcsillapítás szerepel első számú ellenségként. Mások ajánlása nem lehet az egyetlen szempont a fogadott orvos megválasztásánál.

Elvárásaink, elképzeléseink, egyéni fájdalomküszöbünk és gyengeségeink is egyénenként változóak lehetnek. Ezért a legjobb, ha több orvost is felkeresünk, és személyes tapasztalat alapján választjuk ki azt az embert, aki majd támaszunk lesz a nagy esemény során.

Szent Imre kórház

Szülés előtt: Az osztály orvosai, szülésznői és csecsemőgondozói által tartott tanfolyamokon oktatják a leendő édesanyákat. Gyógytornán való részvételre is lehetőség nyílik, valamint egy pszicho terapeuta segítségével relaxációs módszereket sajátíthatnak el a kismamák.

Szülés: Az édesanyák lehetőséget kapnak rá, hogy gyermeküket vízben hozzák világra. Az alternatív szülőszobában az otthonszülés körülményeinek megfelelő berendezés várja a szülőket. A kismamáknak lehetőségük van különböző gyógyszeres (EDA, injekció, gáz)- és természetes (masszázs, önhipnózis, vízben vajúdás) fájdalomcsillapító módszerek igénybevételére. 

Szülés után: 24 órás roaming-in(baba-mama szoba) szolgáltatás igénybe vehető, azonban egy kismamára nézve sem kötelező. A korai hazabocsátást preferálják, általában 5 nap a bent töltendő idő, azonban kompromisszumoktól sem zárkóznak el.

Szent István kórház

Szülés előtt: a kismamák ingyenes szülésre felkészítő tanfolyamon vehetnek részt, valamint lehetőség nyílik a szabad szülésznő választásra is.

Szülés: Három különálló szülőszobával is rendelkeznek, melyek közül egy franciaágyas, egy pedig állítható szülőággyal rendelkezik. EDA és más fájdalomcsillapítási lehetőségek is rendelkezésre állnak, azonban leginkább a természetes szüléskönnyítő módszereket részesítik előnyben.

Szülés után: 24 órás roaming-in szolgáltatás működik az osztályon. Szinte minden gyermek édesanyjával tölti az éjszakát.

Péterfy Sándor utcai kórház

Szülés előtt: az édesanyák előadás sorozaton vehetnek részt, ahol szüléssel, terhességgel és gyermekgondozással kapcsolatban juthatnak hasznos információkhoz.

Szülés: Nagy hangsúlyt fektetnek a gátvédelemre. Ebben az EDA is segíthet, mely segít a gáttájék ellazulásában, így megkönnyítve a baba útját. Kötelező az aneszteziológussal való konzultáció, aki tájékoztatja a kismamát a fájdalomcsillapítási lehetőségekről. A császármetszések legnagyobb részét is EDA-val végzik, így a kismama ébren lehet gyermeke születésekor.

Szülés után: Tápszert csak kivételes esetben alkalmaznak, ugyanis az édesanya a nap 24 óráját együtt töltheti gyermekével. Persze szükség/igény szerint a kisbabák az újszülött osztályon is tölthetik az éjszakát.

Kútvölgyi kórház

Szülés előtt: a kismamák többféle tanfolyamon is részt vehetnek, mely megkönnyítheti a szülést, s hasznos információkkal szolgál a leendő anyukák számára.

Szülés: A kismamákat nem kényszerítik a gátmetszésre, azonban felvilágosítják őket a lehetséges sérülésekről, melyeket a metszés hiánya okozhat. Lehetőség nyílik a szabad szülésznőválasztásra, és szinte minden fájdalomcsillapítási forma igénybe vehető. Az édesapa is részt vehet a szülésen.

Szülés után: A kismama igény szerint éjjel-nappal, vagy a szoptatás idején együtt lehet gyermekével. Tápszert a gyermekek csak édesanyjuk beleegyezése után kapnak.

A legtöbb szülészeten biztosítottak az alternatív szüléshez szükséges körülmények, s az édesapák jelenléte is megengedett. Császármetszés esetén ugyan nem megszokott az édesapa jelenléte, mivel azonban ma már legtöbbször altatás nélkül végzik a műtétet, néhány esetben az apuka is bent maradhat az édesanyával.

Várjuk tapasztalataitokat, tanácsaitokat a többi kismama számára! ITT

Fotó: www.foter.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja