2014 szeptemberében egy “jókor-jó helyen” pillanattal indult a vállalkozásom, lassan kétéves lesz. Nem terveztem. Nem akartam. Kipróbálni szerettem volna, megy-e, akarom-e, akarják-e mások azt, amit én képviselek. Az első hivatalos fotózásom után nem volt kérdés többé. Egy perc kétely nem volt bennem, hogy ezt kell csinálnom.

A kezdetektől működött az, amiért a mai napig - és egyre inkább - kifejezetten engem kérnek, akár úgy is, hogy három hónapot kell várniuk rám: életképeket mutatok. Olyan pillanatokat, melyek bármikor megtörténhettek volna, tegnap, holnap, az a kis puszi, az a vicces ásítás, a cuki grimasz. Mentesen minden beállítástól, akarástól, póztól, jelmeztől. Azt mutatom meg, amilyenek a családok valójában. Ott, ahol a leginkább önmaguk lehetnek: az otthonukban vagy egy számukra kedves helyen.

Ezek a fotók aztán könyvbe kerülnek, a falra, albumba, a nagyik asztalára,  hogy mindenki szívét melengessék, amikor rájuk néznek. Kézzel fogható formában, mert az az igazi érték, az fogja csak kiállni az idők próbáját. Lehet, ma még nem fontos, ma még csak egy 10x15 cm-es papírdarab, de negyven év múlva valakinek nagyon fontos papírdarab lesz.

Azt hiszem, így visszatekintve a mérföldkövekre, nagyon szerencsés vagyok. Az egyetem után szinte rögtön olyan munkahelyre kerültem, ahol a vállalkozás, a marketing és az online világ minden apró trükkjét megtanulhattam, de leginkább egy olyan üzleti felfogást, ami a mai napig, 8 év után is szinte minden döntésemet meghatározza. Örökké hálás maradok az akkori főnökeimnek a rengeteg tudásért és szemléletért, amit tőlük kaptam. Egy rövid kitérő után fogtam bele az első vállalkozásomba, irodaházakba, nagy cégekhez vittük be “házhoz” a jógafoglalkozásokat. Az ötlet jó volt, a modell jó volt, de sorra jöttek a jelek, a “szerencsétlen véletlenek”, amik jelezték: menjek másmerre. Semmi nem működött, pedig papírforma szerint kellett volna.  De szerettem ezt az életformát, akkor már itthonról, napi 10-12 órákat dolgoztam. Sosem volt kérdés, hogyan lehet itthonról jól dolgozni, mert vár a háztartás, a teendők, ha körülnézek: vitt a flow, áramoltam az ötleteimmel, a céljaimmal, lubickoltam abban, hogy én nagybetűs vállalkozó vagyok (dehogy voltam!, de akkor úgy éltem meg és akkor ez sok erőt adott). Ekkor tanultam meg, mikor vagyok elememben, mikor szárnyalok, mikor fáradok el és azt hogy kell túlélni. Megismertem, azt, hogy csak nagyon intenzíven tudok dolgozni, utána viszont fél-egy napig semmit, ekkor kell a kényszerpihenő. Ki kellett mondanom: egyedül tudok hatékony lenni, de tudnom kell, mikor kell kérdezni vagy segítséget kérni.

Aztán megszületett a kisfiam, akkor már éreztem: az a vállalkozás nem az, ami én vagyok. Egy nagy útkeresős időszak egyik estéjén a fiam egyéves kora körül,  adtam be a derekam édesapám évek óta tartó unszolásának: próbáljam ki a fotózást, segít, támogat mindenben, hiszen ő maga is fotós.

Ez a bizonyos pillanat este 8 körül történt, másnap reggel megvolt az első “ügyfelem”: egy ismerősöm éppen fotóst keresett a gömbölyödő pocakja megörökítéséhez. Ha ő akkor ott nem írja ki ezt, lehet, hogy nem is indulok el. Innentől egy nagyon intenzív néhány hónap következett, rengeteg fotózással, tanulással, de már akkor is éreztem, életemben először: nekem ez megy. Ráadásul úgy, hogy másoknak is tetszik. Ahogy az első vállalkozásommal semmi nem működött, ami működhetett volna, itt valahogy mint kés a vajban haladtam előre. Pedig nem terveztem semmit, nem tudtam még pontosan, mit szeretnék. Ezt az első időszakot tudatosan, a férjem tanácsára annak szenteltem, hogy tanultam, gyakoroltam és engedtem, hogy magától alakuljon ki a stílusom, érezzem meg, mit szeretnék másoknak átadni a fotóimmal. Nem ültem le excel táblákat, cashflowt, éves marketing tervet csinálni (pedig ezeket nagyon szeretem), éppen csak annyit, amit egy induló és majd egyszer professzionális vállalkozás megkívánt: honlap, facebook-oldal, más apróságok. Az első hónapok intenzitása után jött egy féléves csend, ebben a csendben kellett megszületnie a MOMents365 fotóprojektnek, melyben hozzám hasonló vállalkozó édesanyákat fotóztam le az otthoni munkakörnyezetükben: cumik, kismotorok, maszatos kezecskék mellett. Ezeket a fotókat a saját maguk által megírt történeteik egészítették ki, valamint egy stúdiófotó, ahol a testükre írt szavakkal, mondatokkal mesélték el a számukra legfontosabb üzenetet, feladatot, kételyeket vagy erőt, amiből dolgoznak. A képekből nagyszabású kiállítás és kísérő rendezvények születtek, de sokkal fontosabb: az ott összegyűlt 30 édesanya egy erős, egymást a mai napig támogató női közösséget alkotott. Barátságok, üzleti kapcsolatok születtek, figyelünk, szurkolunk, segítünk egymásnak. Jelenleg a közösség egy olyan irodát működtet, ahová gyerkőccel is lehet érkezni tárgyalni, dolgozni. De eljött a pillanat, amikor el kellett engednem a MOMents kezét, mert bármennyire is szerelem volt, mégis szerettem volna visszatérni a fotózáshoz: a családokhoz és a portrékhoz.

Ugyanis a MOMents alatt született meg a második “üzletág”: a családi fotózás mellett portrékat készítek. Hétköznapi portrékat. Üzleti vagy magáncélra, vegyesen, de nagy öröm, hogy ezt már mindenféle hirdetés vagy induló kampány nélkül kezdhettem el. Terveztem én a nagy kampányt, hogy majd idén ősszel piacra lépek ezzel is, de az igények gyorsabbak voltak: folyamatosan kapok felkéréseket hétköznapi portrékra, üzleti fotózásokra, boudoir- vagy aktsorozatokra. Azt hiszem, az egyik legnagyobb öröm, ezt élem meg a legnagyobb sikernek, hogy nemcsak egy fotóst keresnek, aki megoldja a feladatot, hanem kifejezetten engem kérnek, mert azt a fajta lazaságot, őszinteséget, sallangmentességet látják a képeimben, amit pontosan üzenni szeretnék. Hogy az, amit a fotózásról gondolok: az őszinteséget, az igazságot, a természetességet mások is értik és szépen megtalálnak azok, akik számára szintén ez a fontos.

A kezdetek után másfél évvel, az első karácsonyi főszezonban mondtam ki: na, ez már valami, most ez már komoly üzlet, érzelmileg, pénzügyileg is, hogy szakmailag mennyire, azt nem merem leírni, mert ez egy olyan műfaj, ahol folyamatosan kell fejlődni, és ójaj, mennyi mindent kell és szeretnék még megtanulni!

Nagy segítség a vállalkozói tapasztalat, mert most, hogy lassan egy éve, hogy stabilan jól és egyre jobban működik, ilyenkor kell igazán a tervezés! Már látom, melyek a kiugró hónapok, már pontosan tudom, melyik az a 2-3 kampány, amire az egész évet felfűzöm. Már nem akarok mindent vagy túl sokat, tudom: az a kevés marketing elem, amellyel dolgozom, beválik, ezekkel tudok most dolgozni. Már nem kapkodok és nem akarok minden szembejövő jó ötletet azonnal megvalósítani. Eltűnt belőlem a görcs, a nagyon-akarás. Csak szeretet van bennem, olyan jóleső puhaság: jó helyen vagyok.

A kezdetekben volt egy alkum magammal: ha a kisfiam hároméves koráig el tudom vinni az AgiSzabo Photography-t addig, amit egy átlagos munkahely adna feladatban és anyagilag is, akkor maradhat, ha nem sikerül, akkor sem történt semmi, megpróbáltam, akkor megyek dolgozni valaki más cégébe.
Egy hónap múlva ovikezdés. És teljesen nyugodt szívvel tudom kimondani: maradok.

  De azért az elmúlt egy év nagyon nem volt könnyű. A MOMents alatt 60-nál is több fotózás volt a lányokkal. A fiam sokszor itthon volt, beleszaladt a képbe, összekente a hátteret szederrel, a modellek énekeltek, mondókáztak neki, ráfeküdt a hátukra. Érhető módon minél kevesebbet tudtam figyelni rá, ő annál hangosabban és intenzívebben követelte a figyelmet és a törődést. És teszi ezt a mai napig. A dackorszak kellős közepén vagyunk, megspékelve a fentiek hozadékával. Ha valamit másként csinálnék, akkor az ez lenne: jobban osztanám be az időmet és a figyelmemet vele kapcsolatban. De az ember mindig az abban a helyzetben a lehető legtöbbet nyújtja, akkor nem ment másként. Ma már tudatosabban szervezem az időmet, de bevallom, van, hogy a játszóterezés helyett legszívesebben a gépnél ülnék egész nap, mert vagy határidős munka van vagy engem visz a vágy, hogy egy félbehagyott kis napi csodát befejezzek.

Jelenleg naponta 3-4-5 részletben dolgozom, hajnalban pár órát, amíg még volt ebéd utáni alvásidő, akkor 1-2 órát, és hétvégén jut még néhány extra óra. Szinte minden hétvégén fotózom, sokat hétközben is, ezt a férjem és a bébiszitter segítsége nélkül nem tudnám megtenni. A nagyszülők sajnos vidéken élnek, de édesanyám időnként feljön és akkor egy hétbe sűrítek bele mindent, amit csak lehet. A hétvégi munkák miatt általában hónapokkal előre kell tervezni azt is hogy leugrunk vidékre a nagyszülőkhöz.

Szerencsére egy nagyon jó coach (Paizs Dóra) segít nekem, hogy ezeket a kérdéseket időről időre tisztázzam vagy szuper ötleteivel segít, hogy hogyan szervezhetném össze hatékonyabban a munkát és a családot.

Egyre többen keresnek meg azzal, hogy fotózni szeretnének, hogyan vágjanak bele, én hogyan csináltam, mik azok a marketing elemek, amit feltétlenül alkalmazniuk kell. Persze, vannak alapvető szabályok és olyan must-have dolgok, amiket egy jól működő vállalkozásnak tudnia kell, de a legfontosabbak nem ezek. A legfontosabb, hogy olyat csinálj, ami valami mást nyúlt, mint amit a többiek csinálnak. Sokszor könnyűnek tűnik egy jól bevált, működőnek tűnő ötletet vagy stílust átvenni, másolni, de ha belegondolunk: sokkal nehezebb egy tizenkettőegytucat ugyanolyan bármit bevezetni, mint valamit, ami igazán egyedi (persze ha van rá piaci igény).

És ha az az egyedi, amit alkot vagy működtetsz, erőltetés nélkül belőled jön, ha azonosulni tudsz ezzel, akkor fog működni. Akkor tudsz majd könnyedén szöveget írni a honlapodra, akkor fog működni minden könnyedén. Akkor fogják a külső szemlélők is azt érezni: ez egy kerek teljes egész, amit a vállalkozásoddal képviselsz.

Persze az érzék, a jó szem, a nagy szóval élve tehetség édeskevés. A tanulást nem lehet megspórolni, itt nincsenek gyorsbillentyűk, rövidített utak. Ha valakinek tehetsége van, azzal néhány dolog könnyebbé válik, de a szakma alapos ismerete nem spórolható meg - főleg ha hosszútávon is ezzel szeretne valaki foglalkozni. Ezért én is folyamatosan tanulok internetről, online tanfolyamokon vettem részt, hosszú órákat töltök kísérletezgetéssel, gyakorlással, új technikák megismerésével. Nagyon sokat olvasok üzleti témájú cikkeket, könyveket, ezeket részben hobbiból, részben pedig azért, mert számtalanszor volt már rá példa, hogy a legmeglepőbb helyekről érkezett inspiráció, egy fél gondolat, ami akár egy egész kampányt vagy projektet elindított bennem. És figyelek, fülelek. Figyelem az embereket, mi esik jól nekik, hogyan tudom kihozni belőlük a legtöbbet, hogyan kell egy-egy kényesebb szituációt kezelni. Ez leginkább a felnőtt portréknál fontos, hiszen a gyerkőcök még nem jönnek zavarba, ha fényképezem őket, de bizonyos kor felett már jó érzék, figyelem, gyakorlás, akár apró “pszichotrükkök” és belőlem jövő lazaság kell ahhoz, hogy a társaságomban el tudjanak lazulni, hogy fel tudjanak oldódni.

Szabó Ágnes

www.agiszabo.hu

www.hetkoznapiportrek.hu

Facebook: https://www.facebook.com/agiszabo.hu

https://www.facebook.com/hetkoznapiportrek

+36 30 394 7274

agi@agiszabo.hu

Szeretnéd te is bemutatni saját családi vállalkozásodat? Küldd el nekünk a bemutatkozó leveled a Családinet felhívása alapján, részletek itt: Megjelenési lehetőség családi vállalkozásoknak és vállalkozó szülőknek