SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Babaváró hitel: az új feltételek miatt a párok egy részének elérhetetlenné vált

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-15
Szigorodtak a babaváró hitel jogosultsági feltételei 2024-ben. A változás miatt pedig jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik nem tudják igénybe venni a hitelt.
Babaváró hitel: az új feltételek miatt a párok egy részének elérhetetlenné vált

A babaváró hitel új feltételei - 2024

10 százalékkal több pár nem tud élni a lehetőséggel, mert valamilyen jogosultsági feltételnek nem felel meg

Szigorodtak a babaváró hitel jogosultsági feltételei 2024-ben. Változott például a feleség életkora: míg korábban 40 év volt a felső korhatár, az új szabály szerint a feleség életkora csak 18 és 30 és közötti lehet, azonban ha legalább 12 hetes terhes, akkor 30 és 41 éves életkor között is igénybe tudja venni a hitelt. 

A változás miatt jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik nem tudják igénybe venni a hitelt. Míg tavaly januárban a programot használó párok 2 százalékánál történt elutasítás, idén januárban ez már 13,1 százalék volt.

A Bankmonitor babaváró kalkulátora alapján 10 százalékkal több pár nem tud élni a lehetőséggel, mert valamilyen jogosultsági feltételnek nem felel meg. 

Az életkor mellett a tb-jogviszony igazolása is sokaknál problémás. Itt két feltétel van, amit teljesíteni kell: 

  • a pár egyik tagjának  legalább 3 év folyamatos tb-jogviszonyról szóló igazolással kell rendelkeznie
  • az utolsó 180 napnak magyar keresőtevékenységből kell származnia. 

Ha a pár nincs összeházasodva, de van erre szándék, akkor az nem jelent akadályt. Sokan ugyanis általában először csak felmérik a lehetőségeket és csak utána lépnek. 

A Bankmonitor számításai alapján a magyarországi lakcím hiánya is gondot okoz néhányaknál. Ha pedig köztartozása van a párnak, de azt időben rendezi, akkor az sem jelent akadályt. 

Ám azok, akik a Központi Hitelinformációs Rendszer adatbázisában negatív státusszal szerepelnek, azok nem elég, hogy rendezik a tartozásukat, hiszen utána még 1 évig passzív státuszban lesznek, ekkor pedig a bankok nagyrésze még nem hitelez. 

A babaváró hitel jogosultsági feltételeinek szigorítása egyben azt is magával vonhatja, hogy a családok nehezebben jutnak lakáshitelhez. Hiszen hiába szabad felhasználású a hitel, a legtöbben lakáscélra szeretnék azt felhasználni. Az elemzések szerint a babaváró kalkulátort használók több mint 21 százaléka nyilatkozta azt, hogy lakáshitelt is venne fel mellé.

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót. 2021-ben a koronavírus-járvány alatt a lakosság egyharmada vett igénybe okoseszközöket, egészséggel kapcsolatos szenzorokat, applikációkat, jelenleg ez a szám 50 százalék, derül ki a Semmelweis Egyetem Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből. A mesterséges intelligencia (AI) alapú egészségügyi megoldások is egyre ismertebbek.
A szerkesztő ajánlja