SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egyre többe kerül az iskolakezdés, vásároljunk tudatosan!

Családinet [cikkei] - 2014-08-21
Idén a szokottnál két héttel korábban, már augusztus elején megkezdődtek az iskolakezdési akciók a nagyobb bevásárlóközpontokban. Kell is idő a tudatos vásárláshoz, hiszen nem kis tételekről van szó, figyelmeztet a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője. Egy iskolaszereket árusító webáruház felmérése szerint a szülők átlagosan 27 ezer forinttal terveznek, ami a tavalyihoz képest ötezer forintos emelkedést mutat. Az alább összegyűjtött, gyakorló anyukáktól, apukáktól származó tippekkel ugyanakkor jelentős összegeket takaríthatunk meg.

Egy iskolaszereket árusító webáruház felmérése szerint a szülők alsó tagozatban a páratlan években költenek több pénzt az iskolakezdésre, mivel kétévente vásárolnak új iskolatáskát. A felső tagozatosok azonban már szeretnek minden évben új darabbal megjelenni az évnyitón, így náluk már nehezebb ezen spórolni. A legtöbbet az első osztályosok szülei költenek. Ez nem is csoda, hiszen ilyenkor kell egyszerre megvásárolni mindent: a táskát, tankönyveket, felszerelést. Ráadásul ilyenkor kapják meg a diákok első íróasztalukat is.

A felmérés szerint a tavalyi átlag 22 ezer forinthoz képest idén 27 ezret terveznek a szülők költeni. Az árakat megnézve kiderül, ehhez igencsak tudatosan kell költekezni: egy iskolatáska 10-12 ezer forintba kerül, bár kapni 5-6000-ért és 25 ezerért is. A tankönyvek átlagára szintén hasonló összegre rúg, 8-12 ezer forint között mozog. Egy általános iskolás füzet körülbelül 100 forint, és legalább 10-15 kell belőle. Tornacipő 2 ezer forinttól kapható, egy sima fehér tornapóló 6-800 forintnál kezdődik. Ahol egyszerre több gyereket kell beiskolázni, ott fejenként kell ezekkel az összegekkel számolni.

A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője a különböző nyilvános fórumokon olvasható szülői vélemények, tapasztalatok alapján néhány olyan hasznos tanácsot gyűjtött össze, amivel élve több ezer forintot meg lehet takarítani.

- Már az iskolakezdési akciók elején nézzünk körül és hasonlítsuk össze az árakat. Augusztusban még van idő a tanszerek megvásárlására, megkereshetjük mindenből ár-érték arányban a legjobb ajánlatot. Ráadásul az akciók elején még szélesebb a választék, többféle márka, kiszerelés közül választhatunk.

- Bár év közben több készlet színes ceruza, zsírkréta, grafit ceruza és füzet fogy, iskolakezdésre mindenből csak a legszükségesebbeket vegyük meg, és inkább év közben, folyamatosan pótoljuk a hiányzó darabokat. Így nem terheli egyszerre nagy összeg a költségvetést, a lehetőségekhez képest jobban eloszlanak a terhek.

- Iskolatáskából mindenképp érdemes tartós darabot vásárolni, lehetőleg olyat, amire a gyártó két év garanciát vállal. Így ha véletlenül tönkre is megy, ki tudjuk cseréltetni, míg egy olcsó vétel esetén, amire nincs garancia, év közben kell újabb darabot vásárolni, amikor sokkal kisebb a választék is.

- Bár minden szülőnek az iskolakezdésről a táskán és a tankönyveken kívül az íróasztal ugrik be, és azonnal vesz is egyet a kisdiáknak, a tapasztalatok szerint az első években ezt a tételt nyugodtan kihagyhatjuk. A gyakorló anyukák, apukák szerint ugyanis a kicsi alsóban még nem tanul önállóan, a szobájába elvonulva, hanem szüleivel együtt ül le, általában az étkezőasztalhoz, ahol kényelmesen elférnek többen is. Íróasztalt így nyugodtan vehetünk majd később, amikor valóban szükség lesz rá. Így van idő kivárni egy jó akciót, vagy egy alig használt darabot is találhatunk alkalmi vételként.

„A legnehezebb mindig az elsősök szüleinek a dolga, hiszen még mindenből újat kell venniük, ráadásul nincs még nagy tapasztalatuk abban, miből melyik márkát érdemes választani, hol célszerű vásárolni. Érdemes ezért az ismerősöket, nagyobb rokongyerekeket megkérdezni a tapasztalataikról. Tudakoljuk meg, nem maradt-e náluk esetleg üres tavalyi füzet, színesceruza-készlet, vagy bármilyen eszköz, amit már nem használnak és szívesen odaadnak. Mérlegeljük a tanácsok alapján, mi az, amire valóban szükség van már szeptembertől, és mi az, amit ráérünk később is beszerezni. Az olyan nagyobb beruházásoknál, mint a tanévkezdés, a tudatos, átgondolt költéssel elérhetjük, hogy ne terhelje meg jelentősen a családi kasszát a bevásárlás” – tanácsolta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.


Forrás: www.kh.hu
Kép: Wikipedia Commons

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Mikor indulj a kórházba szülés előtt? Az 5-1-1 szabály sok kismamának segít dönteni

A szülés előtti napokban szinte minden kismamában felmerül a kérdés: vajon ez már az igazi, vagy még csak a testem készülődik? Az 5-1-1 szabály egyszerű kapaszkodót ad, de vannak helyzetek, amikor nem érdemes az órát figyelni.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja