SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így segítettek a Családinet olvasói Hannáékon - elárverezték volna a házukat

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-06-05
A család nagyon nehéz időszakon ment keresztül. Az édesanya rokkantnyugdíjas, 4 gyermeket nevel. Az édesapát elbocsátották a munkahelyéről, amikor rákbeteg kislányukkal, Hannával kezelésekre járt, és ezért túl sokat hiányzott. A házuk már elárverezés előtt állt. Olvasóink példaértékű összefogásának köszönhetően azonban ki tudták fizetni a tartozásaikat.
Így segítettek a Családinet olvasói Hannáékon - elárverezték volna a házukat

Videóban köszönte meg az édesanya a támogatásokat

Hannáék történetét hónapokkal ezelőtt ismerhették meg az olvasók. A család nagyon nehéz helyzetbe került, és nemcsak Hanna betegsége miatt, aki már évek óta harcol a csontrákkal. 2,5 millió forintos tartozásuk gyűlt össze, amit ha nem fizettek volna ki, elárverezték volna a házukat. 

A Családinet olvasóinak köszönhetően összejött a pénz, amiért nagyon hálás az egész család. Az édesanya egy videóban köszönte meg az eddigi támogatásokat. Azt mondta: 

"Szeretnénk nektek megköszönni, hogy ilyen nagyon sokan segítettetek nekünk, és ilyen nagyon sok pénzt össze tudtunk gyűjteni a ti segítségetekkel. Minden egyes forintot arra használtunk, hogy meg tudjuk menteni a házunkat. Elárverezés előtt volt a házunk, sikerült minden tartozásunkat kifizetni, úgyhogy ez egy hatalmas segítség volt, és ezért örökké hálásak leszünk" - mondta az édesanya.
 


 

Köszönjük minden olvasónknak a támogatást! Gyűjtésünk folytatódik Hanna családja számára, a kislánynak ugyanis most egy újabb, költséges vizsgálatra lenne szüksége.
 

Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
 

  • Családi Háló Közhasznú Alapítvány
  • Bankszámlaszám: 16200106-11697987
  • IBAN számlaszám: HU81 1620 0106 1169 7987 0000 0000
  • Közlemény: Zuckermann Hanna Luca

Cél: 500.000 Ft összegyűjtése

Egyszerű, bankkártyás fizetés pár kattintással SimplePay-en keresztül: Adomány Hannának

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja