SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Neked egy fagyi ára, neki az életet jelentheti - A 7 éves Hanna élete 500 ezer forinton múlhat

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-06-02
Hanna évek óta küzd Ewing-szarkómával, ami egy agresszív csontdaganat. A kislány számos kezelésen van túl, de folyamatosan fájdalmai vannak. Most egy olyan külföldi vizsgálatra gyűjt a család, amely segítségével megállapítható, hogy hol található a szervezetében daganat, és hogyan gyógyítható.

Nem használnak a fájdalomcsillapítók

Hanna egy hétéves, mosolygós kislány. A mosolya mögött azonban olyan küzdelem rejtőzik, mely a legnagyobb harcosok közé emeli őt.

A kislánynál évekkel ezelőtt Ewing-szarkómát diagnosztizáltak. Ez egy fájdalmas, agresszív és terjedésre hajlamos csontdaganat.

A család történetét korábban már bemutattuk, akkor még 2,5 millió forintos tartozásuk is volt, amit ha nem fizettek volna ki időben, elárverezték volna a házukat. A Családinet olvasóinak köszönhetően azonban sikerült összegyűjteni a pénzt. 

Most azonban újabb segítségre van szüksége a családnak. Hanna ugyanis rengeteg kezelésen átesett már, ám az állapota mégsem javul.
 

Hanna


Az édesanya azt mondja, kislányának nem használnak a fájdalomcsillapítók. 

"Még a nagyon erős fájdalomcsillapító sem, igazából csak tompítani tudjuk vele a fájdalmát, ami már éjszaka is jelentkezik, ezért sokszor felsír Hanna, nem tudja kipihenni magát, nagyon fáradt."

Hannának egész nap erős fejfájása van, ami egyelőre ismeretlen eredetű.
 

Hanna


"Sokszor mondja, hogy nem bírja tovább, vagy várja a vizsgálatokat, hogy kiderüljön, mitől fáj neki, és akkor tudnak rajta segíteni, de egyenlőre ismeretlen a fájdalom oka, illetve nem csináltak még meg minden vizsgálatot."
 

Hanna


Az édesanya szervezetét is megviselte az állandó stressz, ő nemrég esett át egy nőgyógyászati műtéten. De Hanna miatt muszáj erősnek maradnia. 

"Nagyon nehéz Hannát látni minden nap, hogy küzd az erős fejfájással, és amikor már nem bírja tovább, akkor teljesen kiborul, tör-zúz itthon, sír, sokszor vele együtt sírok én is.
 

Hanna


Tudjuk, hogy mire képes a Ewing-sarcoma, egy igazi szörnyeteg, és ezt mindig el is mondják nekünk az orvosok, de mi hiszünk, bízunk és bármilyen nehezek is a napjaink, igyekszünk Hannának mindent megadni. És nem csak Hannának, hanem három testvérének is. Folyamatosan 100%-on teljesítünk, kicsit fáradtak vagyunk, de megyünk, csináljuk, igyekszünk nem gondolni rosszra" - mondta az édesanya bizakodva.
 

Hanna
 

"Neked egy fagyi ára, Hannának az életet jelenti" - Egy külföldi vizsgálatra gyűjt a család

A család álma most az, hogy Hanna vérét ki tudják juttatni egy külföldi laboratóriumba, ahol egy speciális vizsgálattal meg tudnák mondani, hogy hol van a szervezetében daganat, milyen daganat, valamint hogy hogyan gyógyítható. A vizsgálat 1463 fontba kerül, a családnak még fél millió Ft-ra lenne szüksége.

"Segítsetek nekünk, 500 ember 1000 forintjára lenne még szükségünk.🙏

Neked egy fagyi ára, Hannának az életet jelentheti!🙏" - írta az édesanya egy Facebook bejegyzésben. 

"Anyaként megélni ezt, a legnagyobb fájdalom, amit sem megfogalmazni, sem leírni nem lehet. Erősnek kell lenni, bármilyen nehéz is" - mondta el Hanna anyukája. 
 

Hanna


Korábbi adománygyűjtésünket megható videóban köszönte meg az édesanya

"Elárverezés előtt volt a házunk, sikerült minden tartozásunkat kifizetni, úgyhogy ez egy hatalmas segítség volt, és ezért örökké hálásak leszünk" - mondta.
 


 

Köszönjük minden olvasónknak a támogatást! Gyűjtésünk folytatódik Hanna családja számára:

Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
 

  • Családi Háló Közhasznú Alapítvány
  • Bankszámlaszám: 16200106-11697987
  • IBAN számlaszám: HU81 1620 0106 1169 7987 0000 0000
  • Közlemény: Zuckermann Hanna Luca

Cél: 500.000 Ft összegyűjtése

Egyszerű, bankkártyás fizetés pár kattintással SimplePay-en keresztül: Adomány Hannának
 

Tájékoztatás adományozásról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja