Tudom, hogy kellenek, az anyai szívem mégis lázadozik a betegségek ellen

Bár számos előnye van az ovinak, azzal a ténnyel, hogy 25 gyerek egy viszonylag kicsi csoportszobába van hosszú órákra összezárva, nem tudok megbarátkozni. Különösen nehéz szívvel engedem be Fannit, amikor tudom, hogy hasmenéses, hányós, skarlát vagy épp influenza járvány tombol a csoportban.

Mindenfelé azt olvasni, hogy a gyerekek immunrendszerének szüksége van a megbetegedésekre ahhoz, hogy megerősödjön. Az anyai szívem mégis lázadozik a folyamatos betegségek ellen. Az imádott lányomat elesetten látni az egyik legfájdalmasabb dolog a világon, amihez nem tudok hozzászokni.

A kórokozók terjedését elősegíti, hogy sok szülő betegen is beviszi a gyerekét a közösségbe. Ismerős óvónő mesélte, hogy rendszeresen fut a szülők után, hogy azonnal vigyék haza a gyereküket, miután a gyerkőc a csoportszobába lépve elkottyantja, hogy "lázas vagyok, de anya adott rá gyógyszert.”

Sajnos néha a szülők egyszerűen rákényszerülnek, hogy a gyereküket betegen is közösségbe vigyék, mivel féltik az állásukat. Ismerek olyan édesanyát, aki elvesztette a munkahelyét, amiatt, hogy túl sokat volt otthon a gyerekével. 

Elsőre talán tisztességtelen eljárásnak tűnik elbocsájtani egy kisgyerekes édesanyát, de ha a munkáltató szemszögéből nézem a dolgot, érthető, hogy olyan munkaerőre van szüksége, akire számíthat. Egy olyan dolgozó, aki sorozatosan havonta két-három hetet hiányzik, nem tartozik ebbe a kategóriába.

A mai világban borzasztóan nehéz helyzetben vannak a szülők 

Ahogy az elbeszélésekből hallom, sok családban a nagyszülő távol él, még maga is dolgozik, nincs olyan fizikai állapotban, hogy a beteg unokájára vigyázzon, vagy már nem él.

Pedig ahhoz, hogy egy közösségbe járó gyerek édesanyja helyt tudjon állni a munkahelyén, elengedhetetlen egy már nyugdíjas, de még jó erőben lévő, mobil nagyi, aki a közelben él, és azonnal be tud ugrani, ha szükség van rá.
Ennek hiányában a dolgozó anyukák élete kész rémálom, amikor beteg a gyerek. Két rossz közül választhatnak: vagy otthon maradnak, és ezzel veszélyeztetik az állásukat, vagy beviszik a beteg gyereket az óvodába.

A kicsik szempontjából nézve mindenképpen az utóbbi a rosszabb megoldás, hiszen egy beteg gyereknek a pihenés mellett az anyai szeretetre és ölelésre van a legnagyobb szüksége a mielőbbi gyógyuláshoz. Egy ismerős, mandulagyulladással küzdő kislány szemrehányást tett az anyukájának, amiért dolgozni megy ahelyett, hogy inkább vele maradna. Amikor a barátnőm azzal védekezett, hogy muszáj munkába mennie, a négyéves kislány közölte, hogy neki az lenne a legfontosabb feladata, hogy anyuka legyen és a beteg gyerekét ápolja. 

Sajnos az is előfordul, hogy az amúgy GYES-en lévő anyukák sem tartják otthon a beteg gyereküket, arra hivatkozva, hogy a kisebbet ne fertőzze meg. Azzal a ténnyel ilyenkor nem számolnak, hogy a kis tesó talán megússza, hogy elkapja a nyavalyát, cserébe viszont egy egész csoportot fertőz végig az idősebb gyerek.

Egy anyuka mesélte, hogy tavaly télen az ovijukban tarthatatlanná vált az állapot, a fia csoportja folyamatosan tele volt beteg gyerekekkel. Az óvónők hiába könyörögtek a szülőknek, hogy oldják meg valahogy a lázas gyerekük felügyeletét, süket fülekre találtak. Végül elegük lett a dologból, és kifüggesztettek egy hirdetményt, miszerint ha valaki többszöri felszólításra sem tartja otthon a beteg gyerekét, feljelentik a gyerek veszélyeztetése miatt. Érdekes módon ezután mindenki megoldotta valahogy, hogy ne vigye be betegen a gyerekét.

Beteg gyereket közösségbe vinni több szempontból is aggályos

A mai életforma, a távol élő nagyszülőkkel és dolgozó anyukákkal sajnos nem kedvez a kisgyerekes családoknak. Mégis azt mondom, hogy lázas, fertőző gyereket oviba vinni két szempontból is aggályos. Egyrészt kínszenvedés a kis beteg számára, akinek nyugalomra és pihenésre lenne szüksége. Másrészt nem tisztességes végigfertőzni a csoport többi tagját. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek sokszor hazaviszik a fertőzéseket, ami a családtagokat is megbetegíti. 

A hab a tortán, amikor az óvónők is lebetegszenek. Ez ugyanis további bonyodalmakhoz - helyettes óvónőhöz vagy összevont csoportokhoz - vezet. Ez elsősorban kiscsoportban jelent problémát, ahol a gyerekeknek még nagy szükségük van az állandóságra. Egy idegen óvónéni nyugtalansággal tölthet el egy-egy érzékenyebb lelkivilágú gyereket. Az összevont csoportok pedig magukban hordozzák azt a veszélyt, hogy az újonnan érkező gyerekek a saját kórokozóikat hozzák magukkal, ami további megbetegedéseket eredményezhet.

Mi lehet a megoldás?

Tapasztalatból mondom, hogy amikor egy gyerek közösségbe kezd járni, rengeteg betegséggel töltött idővel kell számolni. Az lenne a célszerű, ha az anyukák már jóval a munkába állás előtt végiggondolnák és megszerveznék, hogy ki vigyáz a gyerekükre ebben az esetben. Ha nincs nagyi, akire számítani lehet, akkor érdemes szétnézni a házban vagy a környéken, hátha akad egy lelkes nyugdíjas néni, aki akár szívességből, akár némi ellenszolgáltatás fejében besegít a betegségekkel terhelt időszakokban.

Ezzel az anyukák két legyet ütnének egy csapásra. Egyfelől nyugodtak lehetnének, tudva, hogy betegség esetén mindent megtesznek a gyerekük mielőbbi gyógyulása érdekében. Másfelől nem kéne minden alkalommal azon aggodalmaskodniuk, hogy a gyereküket hagyják cserben, amikor legyengült állapotban közösségbe viszik, vagy a munkájukat veszélyeztetik azzal, hogy otthon maradnak és ápolják a csemetéjüket.

Forrás: Lányomnak az életről 
Indexkép: Depositphotos.com