SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Miért szeretünk szenvedni?

Móra Klára [cikkei] - 2019-12-09
A szenvedés nem más, mint ragaszkodás a fájdalomhoz, ragaszkodás múlthoz, az áldozati szerep választása. Igen, választás kérdése. A választásaink mellett pedig mi magunk döntünk, és kizárólag mi felelünk a saját döntéseinkért.

Az élet velejárója, hogy fájdalmas, nagyon fájdalmas dolgok is történnek velünk. Lehet az a szerettünk elvesztése (abban a hitben élünk, hogy elveszítettük), anyagi kár (azt hisszük, hogy itt valaminek vége szakad), munkahely elvesztése (például azért, mert nem vagyunk a helyünkön, de magunktól soha nem állnánk fel), betegség (ami valamire tanítani akar), kapcsolati válság (amit esetleg nem kell mindenáron „megmentenünk”), és sorolhatnám.

Fájdalomból mindenkinek jut elég, kétségtelen. A fájdalom átélése, kezelése mindenki számára más és más. Mindenki a maga módján képes mértéket szabni a fájdalomnak, engedni a súlyának, az életében való jelenlétének, ugyanakkor a szenvedéssé válásának is.

Sok esetben társadalmi elvárás, hogy jelét adjuk a fájdalmunknak, hogy mindenkivel tudassuk, akivel csak lehet. Sok tradíció köt bennünket, ugyanúgy, mint az élet minden más területén is. De csak addig, amíg engedjük, hogy kössön! Súlyosnak látszó orvosi diagnózis esetén például furán néznek ránk, ha nem panaszkodunk, nem tesszük közhírré, nem omlunk össze, és nem járunk leszegett fejjel hetekig, hónapokig. Márpedig van más lehetőségünk is: elfogadjuk, hogy a betegség megjelenése lehetőséget ad nekünk a belső munkára, a pihenésre, az életmódváltásra, a kapcsolataink felülvizsgálatára, és még sok-sok mindenre, amire szükségünk lehet a lelki fejlődésünk érdekében. Nem kötelező aggódni, a jövőnket a lehető legsötétebb színben előre megírni.  

Máskor pedig – talán megszokásból, vagy a külső elvárások hatására - még magunknak sem merjük bevallani, hogy a bennünket ért fájdalom kezelhető: időt szabhatunk neki, hogy átéljük, de aztán határozottan szakíthatunk vele, megköszönhetjük a tanítását, hálát adhatunk érte, és mehetünk tovább.

A múltban ragadás nem vezet sehova. Kétségtelen, hogy a fájdalom, a szenvedés együttérzést vált ki másokból, figyelmet kapunk, együtt sajnálkoznak velünk, és megerősítik, hogy az élet olykor milyen kegyetlen. Vagy éppen ellenkezőleg: tanácsokat kapunk, hogy miként keveredhetünk ki abból a helyzetből, ami szinte szóról szóra megegyezik a barátnőnkkel, az anyósunkkal, vagy éppen a szomszédunkkal nemrég történtekkel. Tanácsot adni pedig nagy felelősség; nem tudhatjuk, hogy kinek mi játszódott és játszódik le a lelkében, nem jártuk végig az útját – a szavak pedig olyan kevésnek bizonyulnak annak a leírására, ami valóban történik…

A fájdalom, a szenvedéssé tett fájdalom kezelésének egyetlen módja az, ha mi magunk vesszük kézbe, és mi magunk változtatjuk meg a hozzáállásunkat. Lehetünk békében fájdalommal, betegséggel is. Megkönnyíti ennek az elfogadását, ha tudomásul vesszük, hogy bármi, ami az életünkben történik, ami fájdalmat okozott és okoz nekünk, lehetne súlyosabb, fájdalmasabb, nehezebb. Mi ennek a módja? A hála. Hála érte, hogy ennyit kaptunk, és nem többet, nem nehezebbet, hála azért, hogy képesek vagyunk a sorsunkat a kezünkbe venni, hála érte, hogy képesek vagyunk a jelenben maradni, és nem a fájdalomban ragadni életünk végéig. Választható persze ez utóbbi is, ha emellett döntünk, de érdemes emlékezni, hogy pillanatról pillanatra választunk, döntést hozunk, akkor is, ha mindez a tudatalatti elménkben zajlik.

Régóta ismeretes, hogy a boldogság, a belső béke csak a jelenben hozható létre. Magunk teremtjük és őrizhetjük meg, ha mellette döntünk. A jelenben maradni feladat, mert az elme folyton a múltban ragad, vagy a jövőbe visz az aggodalmaival. Egyikre sincs szükségünk. Megoldani a múltban semmit, előre látni a jövőt pedig egyszerűen nem vagyunk képesek. Nem véletlenül! Arra van szükségünk, hogy meglássuk a jelenben rejlő lehetőségeket, kihasználjuk a jelen pillanatot az életünk jobbá tételére, élvezzük mindazt, amink most van, és adjunk érte hálát. Ennyi a dolgunk.

Szakíthatunk a társadalmi elvárásokkal, hiszen ezek is csak akkor változnak, ha mi magunk változunk, változik a hozzáállásunk, és rájövünk, hogy nem másokért, hanem magunkért élünk. Mi magunk teremtjük a saját életünket, felelősséggel, olyan döntésekkel, amiket soha senki más nem fog meghozni helyettünk.

A világ csak akkor változik, ha mi megváltozunk. Ha felismerjük a saját képességeinket, az értékeinket, a senkitől és semmitől nem kötelező függésünket. Akkor azonban csodálatos módon mindent másképp látunk, mindenről mást gondolunk, és a gondolatainkkal sokkal jobb világot teremtünk. Talán kevesebb fájdalommal, talán kevesebb szenvedéssel, mindenesetre nagyobb békével.

Az én békéje a világ békéje, ami sem a múltban, sem a jövőben nem jöhet létre. Csak most, ebben a pillanatban, ha békében vagyunk saját magunkkal.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Myriams-Fotos / pixabay

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja