SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Miért szeretünk szenvedni?

Móra Klára [cikkei] - 2019-12-09
A szenvedés nem más, mint ragaszkodás a fájdalomhoz, ragaszkodás múlthoz, az áldozati szerep választása. Igen, választás kérdése. A választásaink mellett pedig mi magunk döntünk, és kizárólag mi felelünk a saját döntéseinkért.

Az élet velejárója, hogy fájdalmas, nagyon fájdalmas dolgok is történnek velünk. Lehet az a szerettünk elvesztése (abban a hitben élünk, hogy elveszítettük), anyagi kár (azt hisszük, hogy itt valaminek vége szakad), munkahely elvesztése (például azért, mert nem vagyunk a helyünkön, de magunktól soha nem állnánk fel), betegség (ami valamire tanítani akar), kapcsolati válság (amit esetleg nem kell mindenáron „megmentenünk”), és sorolhatnám.

Fájdalomból mindenkinek jut elég, kétségtelen. A fájdalom átélése, kezelése mindenki számára más és más. Mindenki a maga módján képes mértéket szabni a fájdalomnak, engedni a súlyának, az életében való jelenlétének, ugyanakkor a szenvedéssé válásának is.

Sok esetben társadalmi elvárás, hogy jelét adjuk a fájdalmunknak, hogy mindenkivel tudassuk, akivel csak lehet. Sok tradíció köt bennünket, ugyanúgy, mint az élet minden más területén is. De csak addig, amíg engedjük, hogy kössön! Súlyosnak látszó orvosi diagnózis esetén például furán néznek ránk, ha nem panaszkodunk, nem tesszük közhírré, nem omlunk össze, és nem járunk leszegett fejjel hetekig, hónapokig. Márpedig van más lehetőségünk is: elfogadjuk, hogy a betegség megjelenése lehetőséget ad nekünk a belső munkára, a pihenésre, az életmódváltásra, a kapcsolataink felülvizsgálatára, és még sok-sok mindenre, amire szükségünk lehet a lelki fejlődésünk érdekében. Nem kötelező aggódni, a jövőnket a lehető legsötétebb színben előre megírni.  

Máskor pedig – talán megszokásból, vagy a külső elvárások hatására - még magunknak sem merjük bevallani, hogy a bennünket ért fájdalom kezelhető: időt szabhatunk neki, hogy átéljük, de aztán határozottan szakíthatunk vele, megköszönhetjük a tanítását, hálát adhatunk érte, és mehetünk tovább.

A múltban ragadás nem vezet sehova. Kétségtelen, hogy a fájdalom, a szenvedés együttérzést vált ki másokból, figyelmet kapunk, együtt sajnálkoznak velünk, és megerősítik, hogy az élet olykor milyen kegyetlen. Vagy éppen ellenkezőleg: tanácsokat kapunk, hogy miként keveredhetünk ki abból a helyzetből, ami szinte szóról szóra megegyezik a barátnőnkkel, az anyósunkkal, vagy éppen a szomszédunkkal nemrég történtekkel. Tanácsot adni pedig nagy felelősség; nem tudhatjuk, hogy kinek mi játszódott és játszódik le a lelkében, nem jártuk végig az útját – a szavak pedig olyan kevésnek bizonyulnak annak a leírására, ami valóban történik…

A fájdalom, a szenvedéssé tett fájdalom kezelésének egyetlen módja az, ha mi magunk vesszük kézbe, és mi magunk változtatjuk meg a hozzáállásunkat. Lehetünk békében fájdalommal, betegséggel is. Megkönnyíti ennek az elfogadását, ha tudomásul vesszük, hogy bármi, ami az életünkben történik, ami fájdalmat okozott és okoz nekünk, lehetne súlyosabb, fájdalmasabb, nehezebb. Mi ennek a módja? A hála. Hála érte, hogy ennyit kaptunk, és nem többet, nem nehezebbet, hála azért, hogy képesek vagyunk a sorsunkat a kezünkbe venni, hála érte, hogy képesek vagyunk a jelenben maradni, és nem a fájdalomban ragadni életünk végéig. Választható persze ez utóbbi is, ha emellett döntünk, de érdemes emlékezni, hogy pillanatról pillanatra választunk, döntést hozunk, akkor is, ha mindez a tudatalatti elménkben zajlik.

Régóta ismeretes, hogy a boldogság, a belső béke csak a jelenben hozható létre. Magunk teremtjük és őrizhetjük meg, ha mellette döntünk. A jelenben maradni feladat, mert az elme folyton a múltban ragad, vagy a jövőbe visz az aggodalmaival. Egyikre sincs szükségünk. Megoldani a múltban semmit, előre látni a jövőt pedig egyszerűen nem vagyunk képesek. Nem véletlenül! Arra van szükségünk, hogy meglássuk a jelenben rejlő lehetőségeket, kihasználjuk a jelen pillanatot az életünk jobbá tételére, élvezzük mindazt, amink most van, és adjunk érte hálát. Ennyi a dolgunk.

Szakíthatunk a társadalmi elvárásokkal, hiszen ezek is csak akkor változnak, ha mi magunk változunk, változik a hozzáállásunk, és rájövünk, hogy nem másokért, hanem magunkért élünk. Mi magunk teremtjük a saját életünket, felelősséggel, olyan döntésekkel, amiket soha senki más nem fog meghozni helyettünk.

A világ csak akkor változik, ha mi megváltozunk. Ha felismerjük a saját képességeinket, az értékeinket, a senkitől és semmitől nem kötelező függésünket. Akkor azonban csodálatos módon mindent másképp látunk, mindenről mást gondolunk, és a gondolatainkkal sokkal jobb világot teremtünk. Talán kevesebb fájdalommal, talán kevesebb szenvedéssel, mindenesetre nagyobb békével.

Az én békéje a világ békéje, ami sem a múltban, sem a jövőben nem jöhet létre. Csak most, ebben a pillanatban, ha békében vagyunk saját magunkkal.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Myriams-Fotos / pixabay

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

"Külföldön bezzeg nem kötelező!" – Utánajártunk, mi az igazság a gyermekvédőoltásokról

Amikor megkapod a védőnőtől az oltási naptárat, talán te is megijedsz a sok kötelező szúrástól, és elgondolkodsz: biztosan kell ez mind a gyerekemnek? Különösen akkor merül fel ez a kérdés, amikor egy külföldön élő ismerősödtől azt hallod, hogy náluk alig van kötelező oltás, mégis mindenki egészséges. Magyarországon 12 fertőző betegség ellen kötelező az immunizáció, míg Ausztriában például egyetlen kötelező oltás sincs. Miért van ez így, és mi történik, ha egy ország lazít a szabályokon? Láss tisztán a vakcinák útvesztőjében.

BIZET, SAINT-SAËNS, BRAHMS - ALEXANDER MALOFEEV - 2026. május 13. szerda 19.30 - MÜPA

Kecsesség, változatosság, színgazdagság - ezt kínálja Bizet L’Arlésienne (Az arles-i lány) című színpadi kísérőzenéjének 1. szvitje. Camille Saint-Saëns 2. (g-moll) zongoraversenye stiláris sokszínűséggel kápráztatja el hallgatóját, Brahms 3. (F-dúr) szimfóniája viszont éppen ellenkezőleg: rendkívül egységes muzsika, amely híven képviseli a zeneszerző jellegzetes, egyéni nyelvét. A Nemzeti Filharmonikusok Kocsis bérletének ötödik hangversenyét a főzeneigazgató, Vashegyi György vezényli. Izgalmas perceket várhatunk a zongoraversenytől, amelynek szólistájaként az átütő tehetségű, mindössze huszonhárom éves orosz virtuóz, Alexander Malofeev tér vissza a korábbi sikeres vendégszereplése után a Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja