SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Elhunyt Vekerdy Tamás

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-09
A pszichológus-író, a hazai Waldorf-mozgalom egyik elindítója 84 évet élt.

„Vekerdy Tanár Úr ma hajnalban csöndben elment” – olvasható a pszichológus hivatalos Facebook-oldalán.

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Fiatal korában „hobó” vagyis világcsavargó szeretett volna lenni, ám apja kívánságára előbb jogászdiplomát szerzett, majd az ELTE bölcsészkarára járt. 1972 óta foglalkozott gyermekpszichológiával.

Évtizedek óta erős kritikával illette a hazai oktatási rendszert, és számtalanszor kifejtette azt a nézetét, hogy az iskola „gyilkolja a gyerekeket.” A nyolcvanas évek közepétől tanulmányozta a külföldi Waldorf-mozgalmat, és részt is vett az első ilyen hazai intézmény, a solymári Waldorf-iskola megalapításában.

A nevelésről nagyon határozott elképzelései voltak. Úgy tartotta, a gyereknek mindennél többet jelent, ha a szülő sokat csiklandozza, „marháskodik” vele, és egyáltalán, nem görcsöl rá a szülői szerepre, hanem élvezi az együttlétet. Úgy vélte, a gyerek akkor kiegyensúlyozott, ha a szülei is azok, és nem bűn, sőt, szükséges olykor „lepasszolni” őket, hogy fel tudjunk mi is töltődni. Azt is vallotta, hogy nem baj, ha a szülő olykor gyengének mutatkozik a gyermeke előtt, és például sír a jelenlétében.

Közéleti témákban sem rejtette véka alá a véleményét. A köznevelési törvény legutóbbi változtatása kapcsán például így nyilatkozott: "tévúton jár az egész magyar közoktatás, ha a gyerekek vagy a nemzet – hogy én is használjam ezt a szót, bár nagyon lejáratták – érdekét nézzük".

Haláláig aktívan dolgozott, idén novemberben és decemberben is több előadást tartott volna.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: TASZ / youtube

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Az ikigai titka: miért érdemes reggel felkelni?

Mi ad értelmet az életünknek, és mi tart fiatalon? Az okinawai nők példája arra derít fényt, hogy a hosszú élet nem csupán génkérdés vagy diéta, hanem sokkal inkább a mindennapi örömök és a célérzet kérdése.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja