SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Börtönbe kerültek a sztárok

Singola Edit [cikkei] - 2009-06-12
Több hazai híresség – Farkasházy Teddy, Müller Attila, Kefir, Leo, Csordás Tibi, Lui, Palcsó Tamás – hűvösre került. Szerencsére csak az Élménybirtok-Médiaválogatott tagjaként az ismert emberek egy barátságos focimérkőzés miatt mentek a börtönbe.

sztárokAz Élménybirtok-Médiaválogatott csapata ki akarta köszörülni a két évvel ezelőtti vereséget, és a tagok elhatározták, hogy ha törik, ha szakad, újra pályára lépnek a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai focipályáján. Négyszáz fogva tartott nézte végig a barátságos mérkőzést, mely után Sabriana, a roma mulatós zene új csillaga, Rony, valamint Lui mágus adott műsort, az ott lakók nem kis örömére.

„Évente nagyságrendileg 20 olyan esemény van, amelyeknek keretében a falakon túlról érkezn
meccsek előadók, művészek, sportolók, hogy műsort adjanak. Tisztelettel és szeretettel vártuk az Élménybirtok-Médiaválogatott csapatát, hiszen két évvel ezelőtt is egy jól sikerült mérkőzésnek voltunk részesei. A mintegy 1200 bentlakó közül, úgy 400-an vehettek részt az eseményen; azok, akik a nevelőtisztek döntése alapján megérdemlik. Ennek természetesen pedagógiai célzata is van. A fogva tartottak közül nagyon sokan szinte rendszeresen sportolnak, leginkább a labdarúgást szeretik. Egy olyan csapat állt ki, melyben a börtön legszorgalmasabb, legügyesebb focistái játszottak” - mondta Frank Tibor bv. dandártábornok parancsnok.

„A mérkőzés elején még úgy éreztem, hogy kellő erővel és ügyességgel léptünk pályára, de később észrevettem, hogy ellenfelünk taktikája beérni látszik. Két csapattal játszottunk, és összesített eredményként 6:1 -re kaptunk ki. Ugyan jobb eredményre számítottam, de nyugodt vagyok, hiszen beleadtunk mindent, úgy látszik, ennyire futotta az erőnkből” - újságolta Müller Attila, a Cool TV műsorvezetője.


bortonbenA meccs előtti éjjelen keveset aludtam, mert sok volt a munkám, és ez meg is látszott a játékomon. Azonban ez most nem is volt fontos, hiszen azért jöttünk, hogy örömöt szerezzünk a fogva tartottaknak. A Kozma utcai börtön parancsnoka kiváló sportember, és sport szeretetét, annak nevelő és a jellemre jótékony hatását próbálja átadni a raboknak”- mesélte a csapat doaenje Farkasházy Tivadar.

A mérkőzés végén Sabrina, Rony és Lui mágus adott egy kis műsort. Lui ugyan többször elkápráztatta a közönségét trükkjeivel, de igazi varázslatának Sabrinának volt táncával és mulatós-roma zeneszámaival.

Amikor beléptünk a börtön udvarára, akkor sokunkon láttam a megilletődöttséget, de úgy gondolom, hogy félni valónk nem volt. Ha a zenémmel azt tudtam üzenni a bent lakóknak, hogy merjenek álmodni, legyenek céljaik és terveik, akkor elértem a célomat és sikerült egy kis időre elfeledtetni velük a benti életet” - mesélte mosolyogva a roma mulatós zene új csillaga, Sabrina.
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja