SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyermekeik hiányzásait börtönben ülik le a szülők Borsodban

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-03-08
Két borsodi faluban a szülők már évek óta börtönbe járnak gyerekeik iskolai hiányzásai miatt: mivel nem tudják kifizetni a büntetést, ezért inkább leülik.

12 gyerekük van, nem tudják befizetni a büntetést, ezért börtönben ülik le

30 nap igazolatlan óra felhalmozása már szabályszegésnek minősül az óvodában és az iskolában is Magyarországon. Két borsodi faluban a szülők gyerekeik igazolatlan napjait börtönben ülik le – írta a Telex a Szabad Európa Szabadon című sorozatának új epizódja alapján. 

A riportban bemutattak egy anyát, Ficzu Andrásnét, akinek 12 gyermeke van. A szülő 100 ezer forintos büntetést kapott azért, mert 15 éves fiának 40 igazolatlan órája volt. A nő azt is elmondta, hogy nem ez volt az első büntetésük, ám ezeket esélyük sincs befizetni, ezért összesen eddig öt és fél évet ültek a szülők börtönben.

Tavaly szeptemberig összesen 105 millió forintos bírságot kaptak a családok a gyerekeik igazolatlan órái miatt: 3600 esetben volt szükség a bírság kiszabására. Ennek azonban csak a 40 százalékát fizették be, ami azt jelenti, hogy a fennmaradó 60 százalékot - nagyjából 74 millió forintnak megfelelő büntetést - börtönben kell leülniük. 



 

A börtönben egy nap egyébként 5 ezer forintot ér. Egy fogvatartott őrzése és ellátása pedig a magyar adófizetőknek több mint 15 ezer forintjukba kerül. 

Indexkép: Fifaliana Joy képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja