SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Koldusból királylány: Madonna drága ruhákba öltözteti Mercyt

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-07-14
A kislány a Föld egyik legszegényebb országából, Malawiból származik, innét fogadta őt örökbe az énekesnő, akinél minden elképzelhető luxust megkap, sőt még annál is többet.

Madonna nem véletlenül a Pop Királynője: egyrészt mindig meg tud újulni a zenéjével, másrészt az újságok többet írnak a magánéletéről, mint a zenéjéről, ezért a köztudatban tud maradni.

MadonnaAz énekesnő kedveli a luxust és diktálja a divatot, ebből következően a gyermekeit is erre a szemléletre neveli. Két saját gyermeke, Lourdes és Rocco beleszületett ebbe a világba, az első örökbefogadott gyermek, David is kezdi már megszokni a gazdagok életét. Mercynek azonban még új ez a világ, ezért nem tud örülni igazán.


Igaz édesanyja őt is márkás dizájnercuccokba öltözteti, a kislányon egyértelműen látszik, hogy zavarban van. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen eddigi otthonát nemrégiben kellett elhagynia. Mostani otthonát, Londont sem sikerült még megszoknia, mert az énekesnőt kíséri el európai turnéjára testvéreivel. Jelenleg Párizsban tartózkodnak, ahol az egyik legdrágább szállodájában, a Ritzben szálltak meg. A kislány régi életéből már csak a jellegzetes fonott frizurája maradt meg.


 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja