SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Madonna szakított Jesus Luzzal

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-07-21
Az énekesnő a közelmúltban adta ki a nála 28 évvel fiatalabb fiú útját, mert rájött, hogy nincs ideje újabb párkapcsolatra.

Hét hónap együtt járás után Madonna már terhesnek érezte a fiú jelenlétét, ezért elküldte. Luz azonban nem nyugszik bele egykönnyen a szakításba, folyton az énekesnő nyomában jár, mint Madonnaegy kiskutya.

A brazil modellfiú elkísérte az énekesnő a Sticky and Sweet turnéjára Európába, de már nem csak barátként. Jesus mindent elkövet azért, hogy meggyőzze az énekesnőt, hogy kezdjék újra a viszonyukat, de Madonna hajthatatlannak tűnik. Egy bennfentes szerint a nyilvánosság előtt továbbra is fognak együtt mutatkozni, mert ez mindkettejük imázsának jót tesz, de kizárólag barátságról lehet szó kettejük között ezután.

A fiatal fiú azt is rosszul viseli, hogy az énekesnőnek sikerült rendbe hozni kapcsolatát volt férjével, Guy Richie -vel, akivel újabban többször is találkozgatnak elsősorban a gyerekek miatt.



Madonna és Jesus Luz tavaly decemberben ismerekedtek meg egy magazinnak készülő fotózás során. Azóta a lapok rendszeresen írnak róluk, de Madonna nem nyilatkozott sosem a románccal kapcsolatban, Jesus Luz pedig mindig azt állította, hogy csak barátok az énekesnővel.


 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja