SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szexi képei miatt akarták kirúgni gyerekeit az iskolából

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-02-26
Nem érezte jól magát a bőrében az édesanya, ezért férje ötletére elkezdett szexi képeket megosztani magáról. A 44 éves Észak-Kaliforniából származó Tiffany Poindexter profilját a szülők egy csoportja vette észre az OnlyFans-en. A felháborodott szülők azt szerették volna elérni, hogy az igazgató tanácsolja el az asszony gyerekeit az iskolából.

Korán elérte a változókor a háromgyerekes édesanyát, az önbizalomhiányát pedig a 49 éves férje javaslatára a modellkedéssel kezdte helyreállítani. Írja a Daily Star.

”Az egyik dolog, amivel megpróbáltuk izgalmasabbá tenni a házasságunkat, az volt, hogy közzétettem egy képet magamról bikiniben a Reddit-en.”mondta Tiffany.

Chris ötlete aztán olyannyira bevált, hogy csak úgy kapkodták a fejüket. Az anyuka 2019-ben kezdett modellkedni és már az elején rengeteg pozitív visszajelzést kapott, így rövidesen ő lett az egyik legnépszerűbb modell. Nem kevesebb, mint 45 és fél millió forintnak megfelelő dollárt keresett havonta.

2020 nyarán azonban fenekestül felfordult az életük. A gyerekeik osztálytársainak szülei megtalálták a nőt az interneten, és nagyon felháborodtak, amikor kiderült számukra, hogy mivel foglalkozik Tiffany. Egészen odáig fajult a helyzet, hogy kinyomtatták a képeit és elküldték emailben az igazgatónak. Azt akarták elérni, hogy rúgják ki a gyerekeiket az iskolából.

”Észrevették mivel foglalkozom és hirtelen elkezdtek nekem olyan üzeneteket küldeni az anyukák, hogy el kell hagynunk az iskolát.” – panaszkodott Tiffany.  

Az édesanya egyébként férjével, Chrissel, és a 8, a 10 és a 12 éves fiaikkal szerető családban élnek egy gazdag térségben. Ezért is döbbentette meg őket annyira a sok támadás. A család úgy tudja, hogy még a helyi papnak és a püspöknek is írtak a szülők, ráadásul egy titkos Facebook-csoportot is létrehoztak.

”Az elején azt hittem, idegösszeomlásom lesz.” – vallotta be a háromgyerekes anya.

Szerencsére azonban a házaspárnak sikerült rendeznie az ügyet, személyesen beszéltek az iskola igazgatójával, így a szülőknek bele kellett törődniük, hogy a gyerekeket nem tanácsolják el. A 44 éves Tiffany egyébként azóta sem hagyott fel munkájával.

Képek forrása: Tiffany Poindexer instagram oldaláról

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja