SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Előzd meg idén is a Fogaskerekűt április 27-én!

Kurcz Orsi [cikkei] - 2024-03-18
Avagy elég menő vagy ahhoz, hogy versenyre kelj a 150 éves hegyi vasúttal?
Előzd meg idén is a Fogaskerekűt április 27-én!

Egészen pontosan 19 éves hagyomány már, amikor tavasszal Budapest sportszerető lakói együtt mozdulnak, hogy gyorsabbak legyenek a főváros kedvenc járművénél. A Széchenyi-hegyre barátságosan siető piros vasút pedig minden évben vállalja a kihívást: a legutóbbi alkalmakkor már több száz fősre nőtt tömeg nem csak futva, hanem kerékpárral, gyalogosan, vagy éppen kis kerülővel – egy kényelmes túrával is megpróbálkozhat versenyezni az idén éppen 150. évét ünneplő szerelvénnyel. Ráadásul a kiránduló kategória 2024-ben eddig nem látott tereppel kedveskedik, a korábbi zugligeti indulás helyett, most a Széchenyi-hegyi végállomástól startol el a Budai-hegységben kanyargó 6 kilométeres kör, hogy az eddigiek mellé új pecsételő pontokat találhassanak, akik ezt a kalandot választják.

Ahogy pedig mondani szokták – a kor nem számít: a másfél évszázados Fogaskerekű idén is a szokott tempójában, nagyjából 15 perc alatt teszi majd meg az útját, szóval alaposan fel kell kötnie a nadrágot annak, aki méltó ellenfele szeretne lenni mindenki hegyi vasútjának. Az első hallásra amúgy semmiségnek hangzó, 4 kilométeres, összesen 325 méter szintemelkedésű hegymenet ugyanis nem hétköznapi sétagalopp, ennek ellenére kicsik és nagyok teljesítik közösen a már legendássá vált futamot minden évben, leggyakrabban iskolai vagy családi programként. Viszont kevesen tudják, hogy az egyéni mellett 2, illetve 4 fős váltókban is lehet nevezni, ami egy igazán extrém baráti találkozónak, vagy csapatépítőnek is simán beillik – főleg, hogy a kihívást is vidámabban lehet így venni.

Persze a jókedv minden kategóriában garantált, hiszen amíg a startnál a mosolygós indulásért közös bemelegítéssel szakképzett aerobic oktatók felelnek, addig a célban minden befutót – ha még bírják szusszal – újabb izgalmak, például interaktív sportbemutatók és különböző, az agyat is tornáztató feladatok várják.

A nevezők ráadásul az élmény mellett 2024-es emlékpólóval, befutóéremmel, a helyezettek egyedi Előzd meg a Fogaskerekűt díjjal, és pénzjutalommal is gazdagodnak.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja