SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csillagfény koncertek a Festetics-kastély parkjában

Kurcz Orsi [cikkei] - 2023-06-08
Illatos nyáresték, örökzöld operettslágerek, felejthetetlen rockballadák, és az ország egyik legimpozánsabb színtere, a Festetics-kastély lélegzetelállító parkja. Ez most nem álom - igazán exkluzív programmal készülnek Keszthelyen.

A balatoni régió kedvenc barokk kertje július végén a nappali séták mellett két estén különleges csillagfény-koncerttel kedveskedik az élőzene és a romantikus helyszínek kedvelőinek. A hónap utolsó péntekén, július 28-án, 20 év után tér vissza a – jövőre éppen fél évszázadát ünneplő – Edda Művek a Festetics-kastélyba unikális unplugged műsorával. Pataky Attila csapata és a nevükhöz kötődő dalok megkerülhetetlen klasszikusok a hazai rocktörténetben – így az Álmodtam egy világot, a Hűtlen, vagy éppen a Kölyköd voltam is egészen biztosan jól állnak majd akusztikus feldolgozásban is a nem mindennapi, történelmi környezetnek.

A miskolci élő legendát másnap a színház évszázadainak egyik legvidámabb műfaja, az operett váltja. Július 29-én, szombaton ugyanis a tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra a kisoperáé lesz a főszerep a Balaton fővárosában: ezúttal a 100 Tagú Cigányzenekar bravúros szólistái vezetésével egyedülálló Operett gála repíti el a zenés színház rajongóit a legnépszerűbb előadások világába. A megunhatatlan, fülbemászó slágereket többek között Oszvald Marika, valamint a Budapesti Operettszínház két másik kiváló művésze, Fischl Mónika és Homonnay Zsolt idézi meg, kísérve a Budapest Folk Dance táncosainak lenyűgöző koreográfiáival.

Két este, két egymástól teljesen különböző műfaj. Azonban valami közös mégis van bennük – a zene érzelemközvetítő ereje, ami csakúgy a pörgős vagy éppen lírikus rockdalokban, mint az operett kacagós világában is megtalálható. Az érzelem és a zene pedig éppen maga az élet.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Életmentés-Elsősegély Egészségügyi vészhelyzetben

Az elsősegélynyújtás és az életmentő beavatkozások kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy "Miért kellene ezt tudnom? Nem vagyok egészségügyi szakember!" Erre a válasz egyszerű: a váratlan események nem válogatnak szakmai háttér vagy felkészültségi szint szerint.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

Szakrendeléseket szüneteltetnek több vidéki kórházban

Több vidéki és fővárosi egészségügyi intézményben is szünetelnek bizonyos szakrendelések, amelyek különösen a nőket és családokat érintik. A változások hátterében humánerőforrás-hiány és szakmai feltételek hiánya áll.

Robert F. Kennedy Jr. hirtelen fordulata: most már támogatja az MMR-oltást

Robert F. Kennedy Jr., aki korábban az oltásellenes mozgalom egyik legismertebb arca volt, most nyilvánosan kiállt a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni vakcina mellett. A nyilatkozata meglepte a saját táborát is.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja