SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Zártosztály koncert a RockHázban!

Kurcz Orsi [cikkei] - 2024-05-08
A Zártosztály zenekart ma már nem kell bemutatni senkinek sem, pedig anno, egyetlen koncertre álltak össze 2013 telén. Aztán a sors mégis úgy hozta, hogy állandó csapattá váltak, a közönség pedig napjainkban nem is nagyon tudná nélkülözni ezeket a nyolcvanas évek őszinte rockidőszakába tette zenei utazásokat.

Az egykori Edda tagokból alakult csapat műsora ugyanis csupa legendás nótából áll - a ’85-’87 közti szakaszban írt és előadott klasszikusok kelnek új életre a Zártosztály bulikon, vagyis többek között a Gyere Őrült, a Veled vagyok, a Lisztománia, a Változó idők, az Ünnep, vagy éppen a Kör, és még jó néhány ikonikus Edda sláger.

Persze az elmúlt tizenegy évben változott a zenekar tagsága, volt, aki elhagyta a fedélzetet, mások pedig csatlakoztak a nem mindennapi csapathoz – de ez a nosztalgia minőségén mit sem változtatott. Az örökzölddé avanzsált rocknóták jelenleg az Edda egykori muzsikusai, úgy, mint Csillag Endre „Csuka”, Mirkovics Gábor „Zserbó”, Donászi Tibor „Tipcsi”, Lázár Zsigmond „Zsiga” valamint Kiss Zoltán énekes interpretációban szólalnak meg – így május 10-én pénteken, a budakalászi estén is várhatóan időgép repíti majd vissza a közönséget a nyolcvanas évek utánozhatatlan klubhangulatába..

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja