SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Az 50 éves Edda Tatabányán!

Kurcz Orsi [cikkei] - 2024-07-10
Fergeteges sikere volt az Edda Művek fél évszázados jubileumi nagykoncertjének tavasszal az Arénában, szóval a történet nem állhat meg egyetlen budapesti ünneplésnél - a kerek évforduló egyértelműen teljes turnét kíván.

Így a szekér gőzerővel robog tovább, nincs pihenő: az ötven esztendő munkásságát felölelő körút egyik kiemelt állomása Tatabánya lesz – július 20-án a Földi Imre Sportcsarnokban csendülnek fel Pataky Attila és csapata életművének megunhatatlan, örökzöld rockdalai.

Hiszen az Eddát lehet szeretni, vagy nem szeretni, de az tagadhatatlan, hogy legendás nótákat ajándékoztak a rockzene kedvelőinek – olyan örökérvényű dalokat, amiket akár ötven éve nem tudunk kiverni a fejünkből – hiszen nekünk, rólunk szólnak. A jubileumi országjárás tatabányai állomása pedig éppen ilyen felejthetetlen slágerekkel lesz tele, mert bőségesen van mit megidézni fél évszázad alkotásából: a Hűtlen, az Éjjel érkezem, a Szálljunk fel, vagy a Gyere őrült – pedig pont olyan kultikus darabjai a magyar rockzene aranykorának, amit minden hazai rockrajongó fejből fúj. Július 20-án idézzük meg a legnagyobb korszakokat együtt - dúdoljuk a fülbemászó Edda bluesokat, könnyezzük meg közösen a lélekfacsaró Edda lírákat, balladákat, eposzokat, és örüljünk egymásnak a történelmet írt miskolci zenekar legpörgősebb muzsikáival.

Ugye, hogy mennyi féle Edda érzés létezik? Pont ahány félék mi, emberek vagyunk. És ez az Edda 50 éves titka.

Találkozunk Tatabányán!

Előzenekarként a Pataky Művek játszik 19:00-tól

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Mikor indulj a kórházba szülés előtt? Az 5-1-1 szabály sok kismamának segít dönteni

A szülés előtti napokban szinte minden kismamában felmerül a kérdés: vajon ez már az igazi, vagy még csak a testem készülődik? Az 5-1-1 szabály egyszerű kapaszkodót ad, de vannak helyzetek, amikor nem érdemes az órát figyelni.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja