SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Picasso nyomában | Kreatív alkotóműhely gyerekeknek Kass Eszter festőművésszel

Werk Akadémi [cikkei] - 2022-05-06
A Werk Akadémia egy 16 éve működő kreatív felnőttképzési műhely. Most programot indít, hogy a gyerekek is képzeletük, fantáziájuk, leleményességük nyomába indulhassanak.
A gyerekek ez alkalommal Picasso arckép ábrázolásaival fognak megismerkedni.

🧑‍🎨 A Werk Akadémia egy 16 éve működő kreatív felnőttképzési műhely. Most programot indít, hogy a gyerekek is képzeletük, fantáziájuk, leleményességük nyomába indulhassanak.

🌈 Május 21-én szombaton délelőtt a résztvevő 8-12 évesek másodszor alkothatnak együtt egy elismert kortárs magyar festőművésszel, Kass Eszterrel, aki 18 éve dolgozik művésztanárként. Foglalkozásain kiemelkedő művészek alkotásait, művészeti korszakokat, különböző eszközöket és technikákat mutat be. Oktatási krédója, hogy a kreatív alkotó tevékenység mellett a gyerekek megismerkedjenek a nagy művészek alkotásaival, életútjával, műveik szellemiségével.

🎨 Május 21-én Picasso, a XX. századi művészet fenegyereke kerül terítékre. Alkotásai mind a mai napig sok értetlenséget váltanak ki a közönségből. Sokrétű művész, rajzolt, festett, készített plasztikákat és kerámia tálakat is.

🖌A gyerekek ez alkalommal Picasso arckép ábrázolásaival fognak megismerkedni. Végig kísérhetik, hogyan jutott a fiatalkori valósághű önarcképtől későbbi furcsa, eltorzított, szokatlan portréfestészetéig. Picasso műveinek szellemiségét, vizualitását a gyerekek a gyakorlatban sajátítják el, ők maguk is készítenek meglepő, színes rajzokat - filctollal, vízfestékkel.

🎟️ A foglalkozáson való részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az alábbi linken lehet: https://werkcafe.hu/miniwerk/#picasso
🎫 Foglalkozás díja: 3500 Ft/gyerek

⌛ Időpont: 2022. május 21. szombat 10:00-12:00
📍 Helyszín: Werk Akadémia, 1132 Budapest, Csanády u. 11.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja