SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Virslievő verseny, zoknigombóc dobálás, pogácsaszaggatás és még sok más buliötlet Szilveszterre kisgyerekkel, és 3 tanács a szülőknek

Tóth Nikolett [cikkei] - 2020-12-31
Bár idén szilveszterkor be leszünk zárva a négy fal közé, ez még nem jelenti azt, hogy le kéne mondanunk a szórakozásról. Mindannyian hosszú és nehéz éven vagyunk túl, ideje hogy hatalmasat bulizzunk. Igen, a gyerekekkel. Mutatjuk, milyen ötletekkel tudtok igazi bulihangulatot varázsolni otthon!

Kellékek

Kezdjük a partihangulattal. Díszítsétek fel együtt az otthonotokat, fújjatok lufikat, dobáljátok tele a szőnyeget színes papírokkal, konfettikkel, és Ti is öltözzetek szép ruhába. Akár különféle jelmezekbe is bújhattok és ki is sminkelhetitek egymást, ez nagyon vicces program. Ha van héliumos lufitok, megmutathatjátok a gyerekeknek, hogy lehet vele vicces hangon beszélni. Ne feledkezzetek meg a zenéről sem: énekeljetek szilveszteri gyerekdalokat, miközben sütitek a pogácsát vagy főzitek a virslit.

Mozgásos játékok
 

Jelmezverseny

Készíts össze egy halom ruhát vicces kiegészítőkkel: fejkendők, úszószemüveg, úszósapka, kalapok, napszemüvegek, ékszerek, stb. Mindenki kiválaszthat magának egy szettet, amiben a ,,kifutón” be is kell mutatnia a ruháját. Sminkkel, arcfestékkel vagy vicces frizurákkal, parókákkal is fokozhatjátok a hangulatot. Pontozhatjátok is egymást, a győztes pedig kapjon valamilyen jutalmat.

Utánzós játék

Ehhez is szükség lehet némi jelmezre, de sokkal fontosabb az, hogy akinek a bőrébe bújunk, annak a mimikáját, hanglejtését, szavajárásait, testtartását, szokásait utánozzuk. A gyerekek nagyon élvezni fogják ezt a játékot, ráadásul fejleszti a kreativitásukat, gondolkodásukat és utánzó képességüket. A nevetés garantált! Arra azért vigyázzatok, hogy ne sértődjön meg az, akit utánoztok, beszéljétek meg hogy ez csak egy játék és az a cél, hogy mindenki jól mulasson, akár akkor is, ha magára ismer az utánzásban.

Táncverseny

Nagyon vicces lehet a gyerekeknek apát vagy anyát táncolni látni Hupikék Törpikék slágerekre, főleg ha például apa nem szokott otthon táncolni. Legyen mindenkinek egy külön száma, amire táncol, a többiek pedig élvezzék az előadást, és ha szeretnék, akkor pontozzák is. Játszhatjátok azt is, hogy a tv műsorokból ismert zsűritagokat utánozzátok, miközben értékelitek a produkciót.
 

Társasjátékok

Megunhatatlan. Ha van kedvencük a gyerekeknek, akkor elő vele és játsszatok! Legyen szó Activityről vagy kártyajátékról, használjátok ki az időt, hogy mindannyian együtt lehettek és van időtök játszani!
 

Párnacsata

Ezt a legjobb pizsamában, lefekvés előtt játszani, de csinálhatjátok azt is, hogy a nappaliba kiviszitek az összes párnát és a család összes tagja beáll játszani. Beszéljétek meg előre, hogy hova nem szabad párnát dobni, például virágvázák felé, karácsonyfára, stb., nehogy összetörjetek valamit.
 

Bújócska

Ezt akármilyen hihetetlen, nemcsak a legkisebb gyerekek élvezik. Bújhattok akár egyszerre is, ha nagy a lakás vagy családi házban laktok, akkor háromig számoltok és mindenki elbújik egy ember kivételével, ő keres majd meg mindenkit.

Célba dobálás zoknigombóccal

Egyszerű, mégis nagyszerű. Állítsátok fel egy vödröt, de a szennyeskosár is megteszi. Ebbe lehet célozni. Mindenki a saját zoknijával dobjon célba.
 

Akadálypálya

A karantén alatt nagyszerű elfoglaltság volt és sokan játszották otthon. Építsetek pokrócokból, székekből és más bútorokból, tárgyakból akadálypályát és találjátok ki, hogy kell végigmenni rajta. Például a szőnyegen törpejárás, utána 3 guggolás, aztán rákjárásban a gyerekszobába, stb. Aki a legügyesebb és leggyorsabb, az győz.
 

Szilveszteri menü összeállítása játékosan
 

Bekötött szemmel találd ki, mit eszel!

Gyerekkoromban imádtam ezt a játékot, próbáljátok ki Ti is otthon. Kösd be a gyereked szemét egy sállal és kiskanállal szagoltass és kóstoltass vele különféle ételeket. Először az illata alapján próbálja meg kitalálni, és ha nagyon nem megy, akkor segítségként meg is kóstolhatja.
 

Virslievő verseny

Ki tudja a leggyorsabban megenni a virslit? Ne az legyen a cél, hogy minél többet egyen, hanem hogy minélé gyorsabban.
 

Pogácsa szaggató verseny

Ha szeretünk sütni, akkor itt a remek alkalom erre a játékra. Kapjon mindenki egy egyforma nagyságú kinyújtott tésztát, amiből a kerek formákat kell szaggatni. Aki először végez, az nyer.

Visszaemlékező játékok

Próbáljuk megtanítani gyerekünknek, hogy mit is ünneplünk ilyenkor, szilveszterkor. Nagyobb gyerekekkel játszhatunk olyat is, hogy visszaemlékezünk erre az évre. Írjunk össze kérdéseket, amiket egy befőttesüvegből húzunk elő, például:

Mi volt az, aminek a legjobban örültél idén?

Ki volt a legjobb barátod idén?

Melyik volt a kedvenc meséd idén?

Mivel szerettél a legjobban játszani idén?

Mikor voltál szomorú idén és miért?

Mitől féltél a legjobban idén?

Melyik dalt énekelted a legtöbbet idén? Melyik volt a kedvenced?

Mit csináltál volna másképp idén?

Ne csak a gyerekek, hanem a felnőttek is válaszoljanak a kérdésekre. Kiváló alkalom, hogy beszéljetek az érzéseitekről, ráadásul mindenkinek fontos hogy kibeszélje a negatív érzéseit is, hogy megkönnyebbüljön.

3 tanács szülőknek Szilveszterre

1. Aludjon napközben!

Ha még szokott aludni a gyereked délután, akkor szilveszterkor se legyen ez másképp. Ha nem piheni ki magát, akkor este nyűgös és fáradt lehet, és így az egész buliról le kell mondanotok. Ha viszont van ideje kipihennie magát, akkor semmi sem állhat a szórakozás útjába!
 

2. Előszilveszter

Ha nem tud fent maradni éjfélig a gyereked, akkor semmiképp se várd el tőle! Tervezzétek úgy az estét, hogy beleférjen egy előkoccintás, mintha már éjfél lenne. Így a gyerek sem fogja azt érezni, hogy kimaradt valamiből, utána nyugodtan mehet aludni.  

3. Ha felébred

Bár idén tilos közterületen tűzijátékozni, ha valamire mégis felébredne a gyerekünk, akkor vegyük ölbe és próbáljuk megnyugtatni. Akár ki is vihetjük egy kicsit magunk mellé a nappaliba.

Képek forrása:
CottonbroPexels oldaláról

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja