SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Idén először Húsvéti Gyerekhajó indul Siófokról

Családinet [cikkei] - 2019-04-18
 [X]

Siófokon a sonka és a locsolkodás mellett más ünnepi hagyomány is várja a kikapcsolódásra vágyó családokat a négynapos hétvége alatt, hiszen idén is húsvétkor kezdődik a balatoni hajózási szezon. Az első menetrendszerinti hajók mellett különleges sétahajójáratokon is lehet majd utazni, és most először Gyerekhajó is indul Siófokról.

Hosszú ideje hagyomány, hogy a balatoni települések közti menetrendszerinti hajózás húsvétkor kezdődik. Idén április 20-án indul az első balatoni hajó Siófokról Balatonfüredre, ezzel megnyitva a 173. balatoni hajózási szezont. De már az első menetrendszerinti hajó elindítása előtt, nagypénteken egy órás sétahajózáson lehet részt venni három kikötőből: Siófokról, Balatonfüredről és Keszthelyről. Siófokról négy időpontban is indulnak sétahajók április 19-én.

Igazi különlegesség, hogy idén első alkalommal a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) tematikus programmal is készült húsvét alkalmából: a Szent Miklós hajó Húsvéti Gyerekhajóvá alakul Siófokon. A fedélzeten csokitojással, csillámtetoválással és húsvéti kincskereséssel készülnek a gyerekeknek április 21-én, húsvétvasárnap.

Az első hajó ünnepélyes elindítása után a településeket összekötő hajók a tavaszi a menetrend szerint közlekednek áprilisban és májusban. Ebben az időszakban a 867 menetrendi járat mellett 529 sétahajójáratot is indít a BAHART, amelyek 8 kikötőt érintenek.

Siófokról minden nap, hétköznap és hétvégén is indulnak egyórás sétahajójáratok áprilisban és májusban is. Emellett a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon szombaton és ünnepnapokon a menetrendi hajók mellett gyorshajójáratok is közlekednek.

Húsvéti Gyerekhajó plakát

További információ: www.hellosiofok.hu

Facebook: https://www.facebook.com/hellosiofok/

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja