SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A Balaton legnagyobb retró fesztiválja lesz a Plázson

Családinet [cikkei] - 2024-08-05
Balatoni Retroláz izzítja fel a siófoki Plázs homokos placcát augusztus 10-én, olyan világsztárokkal, mint Master Blaster (Dj set), vagy Dr Alban, de a legnagyobb hazai retroikonok is sorra érkeznek majd a Balaton nagyszínpadára. Persze már pénteken is érdemes ellátogatni a Plázsra, hiszen a Metzker & Friends is tartogat még meglepetéseket, valamint a szezon utolsó Plázs x Bahart partyhajója is vízre száll.

A Plázs bulisorozatának heti kínálatában most is számos esemény szerepel: többek között pénteken kifut a szezon utolsó hajója, a Plázs x Bahart Boat Party utolsó felvonására a Be Massive csapata érkezik a fedélzetre, kikötés után pedig szokás szerint, a Plázson dupláznak a fiúk! Emellett persze az Arénát is érdemes meglátogatni, hiszen töretlenül dübörög még a nyárban a Metzker & Friends. Kedvenc háziasszonyunk vendégei ezúttal StadiumX és Ciggi lesznek.

Szombaton a Balaton-part legnagyobb időutazása repít minket a 90-es és 2000-es évekbe. A Balatoni Retroláz olyan világsztárokat ígér, mint a Hypnotic Tango vagy a How Old R U örökbecsű dalokat jegyző Master Blaster, vagy Dr Alban, a nigériai származású svéd fogorvos, aki az It's My Life című slágerével a fogászati fúrót végleg lecserélte a mikrofonra. A világsztárok mellett pedig sorjáznak majd a legnagyobb hazai retró ikonok, így a Kozmix, a Shygys, a Happy Gang, a Desperado feat. Timi, a Bestiák, a 4for-Club, Náksi, Erős vs Spigiboy, Peat Jr., Dj Pégé, Revolution és az est házigazdája Dj André!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja