SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pirostojás helyett csokitojás, szép köszöntés helyett primitív locsolóversek - hova tűnnek a húsvéti hagyományok?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-03-12
A mai világban sajnos kihalófélben vannak a régi húsvéti szokások - pedig érdemes lenne ápolni ezeket a hagyományokat. Egy édesanya gyerekkori húsvéti emlékeit elevenítjük most fel.

Ilyen volt a húsvét régen

"Nem kaptak a gyerekek húsvétra toronyórát lánccal, mégsem követelőztek, és mégis nagyon jó emlékeik vannak azokról az ünnepekről"

Hol vannak ma már a régi húsvéti szokások? Ki emlékszik még arra, hogy locsolták meg a környékbeli fiúk a lányokat vödörrel, vagy hogy hogy készültek az emberek a templomba? 

Aki szeretne egy kicsit nosztalgiázni, annak jó szívvel ajánlom ezt a videót:
 


 

Városban nőttem fel. Nem vagyok még idős, óvodás gyerekeim vannak. Igaz, hogy már az én gyerekkoromból is kimaradt a vödörrel való locsolkodás (pedig imádtam volna!), de mégis, amikor én kislány voltam:

  • Minden húsvétkor festettem anyukámmal tojásokat, és nem az interneten néztük a mintákat, hanem újságokból. Matricákat is ragasztgattunk, és ez nagyon jó anya-lánya program volt.
  • Az iskolában is készítettünk hímes tojásokat, próbálkoztunk harisnyával és levelekkel, viasszal, és festékkel is. Nagyon élveztük ezeket az órákat!
  • A bátyám minden évben ment locsolkodni apukámmal és a nagypapámmal, a testvérem még az óvodában is meglocsolta a lányokat, és később az iskolában is. Szép locsolóversekkel készült erre a napra.
  • Nem várták el a kisfiúk, hogy pénzt kapjanak a locsolásért, és nem is ezért mentek locsolkodni, őszintén örültek a kézzel festett tojásoknak. 
  • Sok szegény család volt körülöttünk, mégis került az asztalra mindenféle finomság húsvétkor. A családtagok körbeülték az asztalt és vidáman beszélgettek egymással, senki sem nyomkodta a telefonját, hiszen nem is volt még akkor. De valahogy mindenki sokkal jobban figyelt a másikra. 
  • Nem a boltban vettünk sütit, anyukám mindig csinált húsvéti sárgatúrót, ami pillanatok alatt elfogyott.
  • A kisfiúk illedelmesek voltak és szép verseket mondtak, nem voltak tiszteletlenek és nem mondtak primitív locsolóverseket a lányoknak. 
  • Minden évben volt tojáskeresés a kertben, amit nagyon élveztem és ezt a programot vártam a legjobban. 
  • Nem kaptak a gyerekek húsvétra toronyórát lánccal, mégsem követelőztek, és mégis nagyon jó emlékeik vannak azokról az ünnepekről. Nem az ajándék nagysága volt akkor a lényeg, mindennek tudtunk örülni. 
  • Akkor még volt értéke a kézzel festett tojásnak és nem kapott mindenki csokitojást. 

Miért tűnnek el az életünkből a húsvéti szokások? Sajnos a mai rohanó világban ezek az értékek, hagyományok már kihalófélben vannak. De mi még változtathatunk ezen, taníthatunk szép verseket a kisfiainknak és készíthetünk pirostojást a kislányainkkal.

Mesélhetünk nekik a régi húsvétokról és letehetjük a telefonunkat egy kis időre, hogy a családtagok egymás felé fordulhassanak és közösen tölthessék el ezt az ünnepet együtt. 

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Indexkép: Fortepan / Horváth József

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja