SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Újra Nyuladalom Siófokon

Családinet [cikkei] - 2019-04-16
 [X]

Idén is izgalmas programokkal várja a családokat Siófok a húsvéti négynapos ünnep alatt. A város jelképének számító Víztorony mellett nagypéntektől egészen húsvéthétfőig zajlik a népszerű Húsvéti Nyuladalom, ahol a gyerekeket ünnepi játékok és kézműves programok, a felnőtteket pedig koncertek várják. Vasárnap pedig elrajtol a IV. Tojás- és Nyúlfutam, amelyre idén is több száz résztvevőt várnak a szervezők.

A Nyuladalom programjai április 19-én, nagypénteken tojásfa állítással kezdődnek. A délután folyamán húsvéti játszóparkkal és kézműves programokkal lehet hangolódni az ünnepre, illetve igazi különlegességnek ígérkezik a gyerekek számára a nyuszi gokart ügyességi pálya.

Szombattól már a Fő téren felállított színpadon is megkezdődnek a programok. Napközben gyerekzenekarok, tánc- és sportbemutatók, esténként pedig könnyűzenei koncertek szórakoztatják a közönséget. Fellép az Ocho Macho, Kökény Attila és zenekara, illetve a The BlackBirds Beatles Emlékzenekar is. Emellett a négy nap alatt változatos játékokkal, többek között tojáslabirintussal, tojáshorgászattal és bárányos minigolffal készülnek a szervezők a kicsiknek, de lesznek természetesen kézművesek és gasztroárusok is.

Húsvétvasárnap pedig a sport is főszerepet kap. Az április 21-én délelőtt rajtoló IV. Tojás- és Nyúlfutam érdekessége az, hogy tulajdonképpen nem versenyről, hanem közösségi futásról van szó, amelyen a gyerekek szüleikkel együtt vehetnek részt. A táv ennek megfelelően mindössze 4000 méter, így azok is bátran nekivághatnak, akik még csak most ismerkednek a futással. Akiknek pedig még így is hosszú lenne a táv, futás helyett kerékpárral vagy akár rollerrel is teljesíthetik azt, illetve természetesen sétálni is lehet.

A lényeg a közös mozgás élménye, hiszen a szervezők célja az, hogy népszerűsítsék az egészséges életmódot és a mozgást. „A szülőket buzdítjuk arra, hogy a rendezvény során mutassanak példát a gyerekeknek a sportolással" – mondta Molnár Éva a Balatuning Egyesülettől, amely évek óta szervez közösségi futásokat Siófokon. Ezek a programok egyre népszerűbbek, de közülük is kiemelkedik a Nyúlfutam, amelyen tavaly több mint hatszázan vettek részt.

Annak ellenére, hogy alapvetően amatőröknek szóló sportrendezvényről van szó, az egyesület valódi futóversenyekhez hasonló, profi körülményeket teremt a futáshoz. Lesz nevezés és rajtszám, félpályás útlezárással biztosítják az útvonalat, a célban pedig érmet is kap az első négyszáz beérkező. Az ünnep jegyében húsvéti finomságokkal is készülnek azoknak, akik sikeresen teljesítik a távot.

Molnár Éva elmondta, hogy hímes tojás is jár az érem mellé, hiszen egy somogyi népszokást is szeretnének feleleveníteni a futás után. Ez a tojáscsácsálás, egy húsvéthoz kapcsolódó népi „varázslás", amit közösen próbálhatnak ki a Nyúlfutam résztvevői. Ezután tombolasorsolással zárják a rendezvényt, így akinek kihúzzák a rajtszámát, a Nyúlfutam támogatói által felajánlott nyereményekkel is gazdagabb lesz.

A korábbi évekhez hasonlóan a Tojás- és Nyúlfutamra ingyen lehet nevezni, ahogy a Húsvéti Nyuladalom összes más programja is ingyenes.

 

További információ: www.hellosiofok.hu

Facebook: https://www.facebook.com/hellosiofok/

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja