SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mi a fene lehet az a rántás?

Családinet [cikkei] - 2008-11-12
- Még a rántást is odaégeted, igaz, kedveském? - tréfálkozott velem kedveskedve egy jót akaró hölgyemény kezdő szakácsnő koromban, én meg buzgón helyeseltem, és közben azon filóztam, hogy mi a fene lehet az a rántás?

Abban azért egy percig sem kételkedtem, hogy odaégetném. Akkortájt még a teát is odaégettem.
Meg voltak, akik segíteni próbáltak.
−…és a végén egyszerűen behabarod! – osztotta meg kedvenc receptjét a szomszédasszony, tisztes matróna, és én ismét csak bólogattam. Naná, egyszerűen behabarom, mi az nekem? Ez a habarás is valami olyasmi lehet, mint amikor a matektanárnő ördögi mosollyal kijelentette, hogy a példa végén „épp csak közös nevezőre kell hozni a törteket, és már kész is”. Persze, kész. Annak, aki tudja, hogy mit jelentenek ezek a szavak, annak tuti nem ügy. De kitől kérdezhet egy kezdő szakácsnő?

Családunkban a nagyi számított abszolút főzési szaktekintélynek, imádtam a főztjét. De például a pörkölt receptje úgy kezdődött, hogy „végy fél kiló szalonnát, és olvaszd ki a zsírját…” Nos, nem vagyok elvakult reformpárti, aki csak és kizárólag teljes kiőrlésű biotönkölybúza kenyeret fogyaszt, de azért fél kiló szalonnánál csak lehet valami egészségesebb megoldást választani!


Aztán persze megtanultam főzni, mint ahogy mindenki megtanulhat, aki kedvet érez hozzá. Hogy ne a saját kárán tegye, abban segíthet a Kedvcsináló szakácskönyv.
A tűzhelytől indul, vagy még inkább a konyhaajtóból, és minden kezdőnek segít megtenni odabent az első lépéseket. Követhető képekkel illusztrálva sorba veszi a főzési eljárásokat épp úgy, mint az egyszerű recepteket, oly részletességig, hogy még a legkezdőbb szakács-jelölt is talál olyan bekezdést, amit elolvasva megnyugodva sóhajthat fel: ezt még én is tudom! És utána megnőtt önbizalommal tanulhatja meg, hogy mi a rántás, hogyan készül a habarás.

A Kedvcsináló szakácskönyv nem csak azért különleges, mert kezdőknek szól, vagy mert stílusával mosolyt varázsol az arcokra, hanem azért is, mert névre szóló borító is rendelhető hozzá.
Így válik a könyv valóban az olvasó sajátjává, vagy igazán személyes ajándékká.
A könyvről és a névre szóló borítótóról bővebb információ a www.kedvcsinaloszakacskonyv.hu oldalon található.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja