SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Lapozgatható történelem

[cikkei] - 2004-04-02
Nemrég jelent meg Dékány Ágoston és Lacza Márta Történelmi lapozó című, elsősorban a történelem és a régészet iránt érdeklődő gyerekeknek szóló könyve.

A szerény című és kis terjedelmű könyv mély tartalmat takar - méltatta a kiadványt Dr. Horváth Ferenc régész.

Mintegy 40 ezer év valaha volt ruhaviseletei, házai, fegyverei, eszközei elevenednek meg a képeken az őskortól a honfoglalásig, illetve a kunok bejöveteléig. Mivel a képek régészeti kutatások alapján készültek, a legapróbb részletekig hitelesek. Pontosan, mégis mozgalmasan, életszerűen mutatja be őseink életének mozzanatait.

A régészet a történelem egyik legjelentősebb forrásanyagát nyújtó ága. Egy-egy hiányos tárgy egykori látványát csak rajzban, grafikában lehet megmutatni. A szerzőpár több, mint harminc éve dolgozik együtt a különböző korokkal foglalkozó kutatókkal, régészekkel. A könyv célja, hogy a gyermekek időben való tájékozódását, az egymás után következő kultúrákkal való ismerkedést segítse.

De a kiadványt nem csak diákoknak, hanem pedagógusoknak is ajánlják szemléltetésre. A könyv megjelenését támogatta a csepeli Járó Dóra Gyermekvédelmi Alapítvány is. Utánvételes szállítással náluk lehet megrendelni a 1751 Budapest Pf.: 57 címen, vagy a 420-3553-as telefonon. A kötet ára: 1250,- forint.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja