Hatalmas a felhördülés az interneten 

A szülők egy része nem attól félti a gyerekét, hogy tudomást szerez azoknak a kisebbségeknek a létezéséről, akikről a könyv szól, hanem attól tart, hogy az óvoda, vagy az iskola, ahol a mese majd elhangzik, majd nem a számukra odahaza elfogadott keretek közt lesz bemutatva. Egy részük elfelejtkezik arról, hogy a mese nem a nagyon kicsi korosztálynak íródott, és azt is kevesen tudják, hogy a gyereket nem föltétlen kell felkészíteni olyan helyzetre, amiről nem tudjuk, hogy találkozik-e vele. 

Vegyük figyelembe az életkori sajátosságokat! 

Ez a mesekönyv nem a kicsik számára íródott. Nekik ott van Bogyó és Babóca, Kippkopp és Tipptopp, Boribon és Annipanni. Ezeket a hosszú és nem a saját nyelvükön íródott meséket általában vagy nem értik, vagy olyan dolgokat hallanak meg belőle, amiket nem tudnak feldolgozni. A Meseország mindenkié a nagyobb gyerekeknek született, azoknak, akik vagy már tudnak olvasni, vagy a szülővel együtt közösen olvasnak. És mindenképp olyan mesekönyv, amit érdemes megbeszélni. Ha esti meseolvasáskor több gyerek van együtt, a kisebbek számára hosszabb magyarázatot igényelhet, de előfordul az is, hogy belealszanak, mert a nem értett meseív altató a számukra. 

Életkorhoz, életeseményekhez köthető könyvek

Az elmúlt évtizedekben is okoztak már könyvek felhördülést, amelyek aztán beépültek a mindennapjainkba. Ott van a Sehány éves kislány, amit a kisóvodás korosztály számára készítettek és a születésről szóló különlegesen szép rajzokkal illusztrált mese. Aztán ugyanebben a témában a Peti Ida és Picuri, amely a kicsit nagyobbaknak szól, akik már sokkal több kérdést tesznek fel a dolgokról, és nekik segít bemutatni, hogy is van ez a kisbaba kérdés. 

A gyerekek életében az élmények feldolgozásához jó, ha vannak meséink. Szepes Mária  Harkály anyója már az anyukák gyerekkorában is ott volt, de azóta is születtek a gyászt, a halált feldolgozni segítő könyvek, minden korosztály számára. De ha a legegyszerűbb dolgokat nézzük: A „már óvodás vagyok” Janikovszkytól, vagy a Vackor az első B-ben Kormos Istvántól a gyerekek óvodai, iskolai beszoktatását segíti. A Bilikönyvek egész sora magyarázza el a babából kisgyerekké növekvő gyerekünknek, hova is kéne kerüljön az a kaki. Ezeket a meséket nem csak úgy hirtelen felindulásból meséljük, hanem ahhoz segíti a gyerekeinket, hogy egy számukra fontos életeseményt megértsenek, tudatosítsanak, belsővé tegyenek és feldolgozzanak. 

Úgy, hogy ne legyen benne hazugság... 

Természetesen a mesében kell és lehet is csoda, de ezek az életünkről szóló, feldolgozást segítő mesék, nem tündérmesék a szó klasszikus értelmében, inkább tanító mesék, bár lehet bennünk tündérmesei elem. Emellett nagyon fontos, hogy ne azt meséljük a kicsinek, hogy a gólya hozza a kisbabát, vagy hogy ha nem kakál a bilibe, vagy a WC-be, akkor a kakaszörny megharapja a fenekét. Mondjunk igazat és szerethetőt, olyat, amitől a gyerek élete könnyebb lesz, és akkor mondjuk, amikor az a téma a gyereket érdekelni kezdi. Akkor adjunk jó választ, amikor a gyereket érdekli, amikor kérdez róla, amikor az számára adekvát. 

De ez akkor is egy buzis mese! 

Mi van akkor, hogyha a gyerek óvodájába egy olyan gyerek jár, akinek két anyukája van, vagy az egyik szülőjének azt mondja apa, a másiknak azt, hogy apu? Mi van akkor, ha a gyerek barátja cigány lesz? Mi van akkor, ha a gyereket meghívja a kerekesszékes kis barátja egy zsúrra? Gondolkodj a kisgyerek fejével, aki a hátrányos rétegből érkezik! Mit érdemel a gyerek tőled, a gyerekedtől, a világtól? Nézz a szíved mélyére! Van olyan gyerek, aki azt érdemli, hogy a bőre színe miatt sarokba állítsák, hogy a lyukas cipője miatt még ki is közösítsék, hogy a szülei szerelmi élete miatt a közösség bántsa őket, vagy aki a testi/szellemi fogyatékossága miatt nem érdemel ünneplést a szülinapján? Ugye nincs...

A gyerek bármikor láthat ilyet a tévében, az utcán, vagy bárhol... 

Neked pedig jó, ha van egy meséd arra az esetre, ha a téma előkerül. És ki tudod nyitni, el tudod mesélni, s meg tudod beszélni a gyerekeddel. Ha nálatok a meseolvasás, a beszélgetés a témák egyenrangú megbeszélése nem divat, nálatok az van amit a szülő mond, és addig, amíg a gyereked a kenyeredet eszi, akkor elnézést kérek. Ezt a cikket nem neked írtam. De ha szereted a gyereked és nem idomítani akarod, hanem az életedben egy fontos társnak, kísérőnek, a legfontosabb vendégnek tekinted, akkor bizony jó, ha elgondolkodsz valamin: 

Egy kisgyerek mindenkire csak rosszat mondott. A kerekes székes kis társát csúfolta, mert nem tud futni. A szegényebb osztálytársát cukkolta, mert nincs szép ruhája. A fekete bőrű társait a bőrük színe miatt piszkálta. A lányokat gyávának és sírósnak bélyegezte. Néhány fiú mellé szegődött, és együtt bántották a többieket. Aztán érkezett egy nagy szívű tanító az iskolába és látta ezt. Elbeszélgetett a gyerekekkel és azt találta, hogy ezt a három kisfút, a nagy hangút, meg a két barátját, valójában mindenki más utálja. Leültette aztán a bántalmazókat is, és a két kis baráttal is külön beszélgetett. Kiderült, hogy ők leginkább félelemből vannak a nagy hangú mellett, hogy ne bántsa őket, de ez nem sikerül, mert így is kapnak tőle bántást eleget. Végül leült a nagyhangú kisgyerekkel. Elmesélte neki, amit tapasztalt. Elmondta, hogy a kirekesztéssel valójában egyetlen személy rekesztődött ki. Ő saját maga. A kisfiú végül sírva fakadt. Hajlandó volt beállni és bocsánatot kérni a többiektől. Elfogadta, hogy ha újra úgy viselkedne – hiszen megszokta – akkor aki a bántást észleli, elég, ha a bal vállához ér és otthagyja őt. Ha viszont valami jót csinál, akkor ölelést kap. Az osztályban azokban a hetekben elharapódzott az ölelés. Volt pár alkalom, amikor a nagy hangú gyerek vállát érintették, de olyan is, amikor ő érintette más gyerek vállát.

A kirekesztően viselkedő ember végül saját magát rekeszti kívül a szeretet körén. Amikor ezt a mesekönyvet buzisnak nyilvánítod, csak gondolkodj el ezen...