A baba-mama foglalkozás előtt, korán, elsőként érkező anyukával társalgok. Adja magát a kérdés:

- Melyik mondókát szereti otthon Rebi, mit szoktál vele mondókázni?
- Hát, az itt tanultakat is szereti, de saját szerzeményeket szoktam.
- Nem mondod, hát ez nagyszerű, mondasz egyet?
- Öööö: "De nehéz az életünk, minden este szenvedünk!" Ezt szoktuk mondogatni az apukájával.

Elképzelem, hangosan nevetek/tünk percekig. Rebeka amúgy egy nyugodt, derűs egy éves lányka, akit sokszor még az apukája is elhoz kerekíteni.

Tetézi: - De ezt reggel is szoktuk ám, a "reggelre" is rímel.

Na, látjátok, mindenki szépen megtalálja, hogy mitől lesz hangulatos, hiteles és intim egy-egy este.

Ahány ház, annyi szokás, de mindenkinek szívből ajánlom az esti szertartás kialakítását újszülött kortól. Énekeljünk, dünnyögjünk, egy évesen babalapozót is nézegessünk, két éves kortól rövid meséket is iktassunk be és egészen az olvasás elsajátításáig, s kicsit azon túl is szenteljük meg az estét felolvasással (fejből meséléssel és gyerekkori történetekkel is koronázható).

Iskoláskorban az énekes-meseolvasós estek kis esti ágyszéli beszélgetésekké szelídülhetnek, amikor is megtudhatjuk, hogy a semmin kívül mégis, mi történt az iskolában, mi foglalkoztatja gyermekünket, mik az örömei, bánatai.

A napi mese a későbbi iskolai teljesítményt egyértelműen megalapozza, a beszéd és szövegértés az alapja a tanulmányoknak. Ezekkel a napi percekkel hatalmas "értelmi" előnyt szereznek az érzelmieken túl. Egy nap leforgása alatt számos örömteli és nehéz pillanat éri a család tagjait, ha jól zárjuk a napot, akkor megnyugtatóan kerek lesz.

Az esti dúdolás, és az altatók mélyre hatolnak és egy életen át kísérnek, fel tudjuk idézni, ha csak egy hang, egy mondat, egy illat, a plafon árnyékai, a takaró tapintása, egy sarok, egy kitárt ablak, egy ajtórés, egy érintés, egy mosoly, egy szín, egy tekintet, egy dallam erejéig.

Viszed-viszed és amikor eljön az idő, továbbadod. Szájról-szájra, ágyról-ágyra. A nappalból éjszakába fordulás megélésének köze van az elengedéshez és elfogadáshoz is. Mindkettőre nagy szükség van kivétel nélkül minden életszakaszban.

Nem árulhatom el, hogy három gyerkőmnek hány évesen hangzott el az utolsó altatódal, de már írtak, olvastak…

Saját gyerekkoromból arra emlékszem, hogy a Nagyi a “Száraz tónak nedves partján, döglött béka kurutyol” és az “Elment a tyúk vándorútra” című dalokat énekelte. Anyukám: “Már csillagos az ég”, és “Aludj édesem már…”

Apukám pedig betette a heti, hétfői TV szünetre szervezett esti koncert végén Darvas Iván “Nem igaz” című altatóját. A koncertre a szomszédfiúk is mindig átjöttek. Zizis tálkával ültünk a fotelekben a tesóimmal és velük, lehetett táncolni is. Előtte mindenféle lemezre sor került: “Lökd ide a sört” és Verdi Nabucco- “Rabszolgák kórusa” maradt meg bennem.

Na és olyankor bakelites altató volt.

Szövegét újrahallgatva a youtube-on, már értem, hogy nekem miért természetes, hogy csodák és véletlenek kövezik utunkat. Talán ezért ér rendszeresen földet a játékűrhajóm. Az mindegy, hogy közben hányszor kerül feketelyukba.

Repüljetek ti is esti dallamok szárnyán, vagy dünnyögjétek azokat a ringatókat, amiket a Kerekítőn adunk át nektek, s most karácsonyra babalapozóba is belecsempésztünk!

A kulisszatitok pedig az, hogy én hiába énekeltem mindenféle álombaringatókat, az apukájuktól esténként ráadásnak mindig az “A part alatt”-ot kérték.

Ezért ez egy külön Kerekítő manós lapozóba került. Bevallom véletlenül, mert egyszer rémülten vettem észre, hogy az Állatos Játéktárból kimaradt pont ez a nagy kedvenc.

Így kapva kaptam az alkalmon, mikor lehetőségem nyílt lapozók tervezésére.

Igazán jó, nem igaz?

Hallgasd meg!

Nem igaz

Lapozz bele:

Altatók:

“A part alatt”: