SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Új élet kezdődik - új mű született

Családinet [cikkei] - 2009-12-01
Egy lendülettel, nagy szenvedély és érzelem hatására született Lévai Katalin új regénye a "Hírnév". Hosszú alkotói érlelődés után, kételyek és vívódások közepette, ám a teremtés kegyes pillanatában viszonylag gyorsan került papírra az olvasók által annyira várt könyv. Sajátos helyzetben íródott.

Lezárult Lévai Katalin életének egy nagyon fontos szakasza. Öt brüsszeli év után, ahol európai parlamenti képviselőként szolgálta országa érdekeit, most valami merőben másba kezdett. Számára „új élet kezdődött”, - erre utal a könyv alcíme is.

lévai „Újra ki kellett találni önmagamat, ami nem volt nagyon egyszerű, mert kapaszkodókat nem kaptam hozzá. Magányosnak éreztem magamat, s mint mindig, ha magányos vagyok, bemenekülök saját világomba, ahová nem szívesen engedek be másokat. Csak az olvasóimat, de ez már egy más dimenzió, a művészet, az alkotás szintje. Benépesítem hőseimmel, sorsuk révén osztom meg érzéseimet, gondolataimat azokkal, akik kíváncsiak rá.”

Lévai Katalin eddigi könyveiben, noha hősei más nevet viseltek, mindig magáról írt.
„Ez az időszak lezárult, a Hírnév szintézise az előző három műnek. Beérett a bennem munkáló indulat és szenvedély, kiírtam magamból, ami eddig velem történt.”

Maradjunk még mostani könyvénél. „Milyen nőnek lenni a hatalomban?” – egy női politikustól izgalmas a válasz. Lévai Katalin új könyve részben erre is felel, noha a regény nem a politikai életbe, hanem a kultúrának a politikával átszőtt területére visz el, ahol talán még keményebb feladat nőnek lenni.
Hogyan jut előre egy nő a férfivilágban, melynek minden játékszabályát a férfiak találták ki? Dóra, az ifjú szociológus leszámol ezzel a hatalommal.


„Nekem is nagy megnyugvást jelentett ez a könyv, jómagam is leszámoltam korábbi énemmel, nem akarok részt venni abban a hatalomban, melynek ilyen embertelenek, számomra elfogadhatatlanok a játékszabályai.”

Biztos iránytűre talált az írónő regényének másik, imaginárius, képzelt hősében. Példaképe, akárcsak Dóráé, Simone de Beauvoir.
Lévai Katalin szívesen játszik a bizarr helyzettel, azzal, hogy könyveinek rendszerint van egy nem élő, inkább elképzelt, de hősei életét alapjaiban befolyásoló hőse. A francia írónő abban segíti az élet szakadékai és örvényei között útját kereső Dórát, hogy megtanulja, hogyan élheti saját életét, hogyan találhatja találja meg személyes történetét a férfiak megszabta világban.

„Nincs nehezebb, mint kívülről látni önmagadat és láttatni hősödet. Ha nincs ez a kontroll, minden összeomlik, hiteltelen leszel.”
Sokan az írónő szemére vetik, hogy csak hősnői vérbeli alakok, a férfiakat kívülről s többnyire bírálóan mutatja be. Megírja-e Lévai Katalin, hogy milyen a világ férfiszemmel? Következő, készülő könyve minden bizonnyal hiteles válasz lesz erre.
 


betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Mikor indulj a kórházba szülés előtt? Az 5-1-1 szabály sok kismamának segít dönteni

A szülés előtti napokban szinte minden kismamában felmerül a kérdés: vajon ez már az igazi, vagy még csak a testem készülődik? Az 5-1-1 szabály egyszerű kapaszkodót ad, de vannak helyzetek, amikor nem érdemes az órát figyelni.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja