Kedves Anyu!

Megint karácsony van. És én már szinte felnőttem, hiszen idén érettségizem. Jól tudod, hogy régóta nem hiszek már a Jézuskában. Csak a testvéreim miatt tartom fent a látszatot.

Nem szeretnélek megbántani ezzel a levéllel, de tudnod kell, hogy mennyire fáj. Talán a testvéreimnél még helyrehozható egy szebb és jobb karácsony.

Talán most. Talán idén más lesz. Ezt gondoltam minden évben. De nem lett jobb, sőt.

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, mert tudom, hogy te sem így tervezted, Tudom, hogy fáradt vagy, kimerült és tudom, hogy elég egy kis csacsogás és sertepertélés a konyhában körülötted, és nálad máris elszakad a cérna, amikor véletlenül elejtesz egy tányért, akkor minden robban.

Mert ideges vagy, hogy nemsokára jönnek a rokonok és még nincs kész a halászlé, hogy elvágtad az ujjad és így nem tudod a halat panírozni, hogy te megmondtad, hogy a karácsonyfát is már 23-án fel kellene díszíteni. A bejgli meg odaégett, miközben a törött tányért takarítottad a konyhakőről.

Pedig tudod, nekem jó lett volna egy kis egyszerű vacsora is karácsonykor. Kit érdekel, hogy kész van-e a majonézes krumpli? És ha nincs? Majd kész lesz karácsony másod- vagy harmadnapjára. Vagy ha nem, az se baj. Inkább csináljunk valamit együtt!

Miért nem szabadott kimenni a kisdombra szánkózni, amikor esett a hó karácsonykor? Miért kellett unatkoznom és csendben lennem egész nap azt várva, hogy végre kész legyen minden?

Aztán amikor a nagy kapkodásban minden összeállt, beleerőszakoltatok a szűk ünneplőmbe és össze-vissza fotóztatok, hogy lássa mindenki, milyen jó karácsonyunk volt.

Pedig nem is volt, mert ti már megint összevesztetek a vacsoránál a rokonokkal. Nem mindegy, hogy ők hogy gondolják ezt vagy azt? Miért kell még karácsonykor is veszekednetek? Ráadásul három gyerek előtt?

Miért ne telhetne úgy egy nyamvadt karácsony, hogy karácsonyi dalokat éneklünk, együtt díszítjük a fát és senki sem szól be senkinek, senki sem ordít rá a másikra. Miért ne mehetnénk napközben szánkózni, ha van hó, vagy csak az udvarra hógolyózni meg hóangyalt csinálni? Kit érdekel, hogy latyakos lesz a kabátunk? Egyszer vagyunk gyerekek! Vagy süthetnénk gesztenyét és közben társasozhatnánk. A kaja tényleg nem fontos. Se az, hogy mit gondol majd rólunk a Jolika néni.

Nicole Michalou fotója a Pexels oldaláról

Emlékszel, amikor olyan ideges lettél, hogy elájultál és apu hívta ki a mentőket? Ne már! Ez tényleg nem ér ennyit.

És akkor ez csak a Szenteste. De mi van előtte? A kinek mit adjak, vegyek, ki minek örülne majd és ki milyen pofákat fog vágni, ha meglátja az ajándékát. Igen, én is tudom, hogy a keresztapu semminek se örül, de nem kellene ezen drámázni már hetekkel karácsony előtt. Engedd el! És nekünk, gyerekeknek sem arra van szükségünk, hogy csilivili kacatok legyenek a fa alatt, ami majd lefoglal minket és csöndben maradunk, amíg az újdonság erejével hat. Teljesen felesleges elhalmozni egy gyereket játékokkal. Így nem is tanuljuk meg megbecsülni a dolgok értékét. Sokkal jobb lenne veletek hülyülni, nevetni, bármit csinálni, ami örök emlék marad.

Nem egy kifacsart, ideges, romhalmaz anyára van szükségem karácsonykor. Hanem egy kipihent és boldog anyára. Tudom, hogy nehéz. De ha nehéz, akkor adj le a magad szabta elvárásokból! Ahogy József Attila is mondja: ”Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra!”

Boldog karácsonyt Anyu! Remélem, hogy idén őszintén mondhatom, hogy boldog lesz. Még nem késő. Sosem késő.

Indexkép: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról