A napjainkban állami gondozásban élő gyerekek többségének nem haltak meg a szülei, hanem egyszerűen alkalmatlannak bizonyultak az utódjuk felnevelésére. Vagy eleve nem voltak megfelelőek a körülményeik, mentális állapotuk, vagy pedig kiderült, hogy elhanyagolják, esetleg bántalmazzák a gyermekeiket. Milyen lehet vajon ilyen előélettel ezeknek a fiataloknak a szeretet ünnepe?

Nem tudják milyen családban ünnepelni

Zsuzsa pedagógusként dolgozik egy csecsemőotthonban, ahol újszülött kortól óvodás korig fogadnak gyermekeket. A gondozottak többségével tartják a kapcsolatot a szüleik, sokakat haza is visznek az ünnepekre. 
- A gyámhatóság nagyon szigorúan ellenőrzi, hogy hova engedi ki a csöppségeket, és szerencsére a szülők többsége is igyekszik megfelelő körülményeket teremteni, legalább karácsonyra. Az ilyen kicsi gyerekek általában a nem megfelelő lakhatási viszonyaik miatt kerülnek gyermekotthonba, a szüleikkel még szoros a kapcsolat – fejtegette Zsuzsa. - Vannak néhányan, akik bent maradnak, velük igyekszünk úgy megélni az ünnepeket, mintha családban lennének. Mézeskalácsot sütünk, fenyőfát díszítünk, még az újszülöttek hálótermében is. Új ruhát kap mindenki, és ünnepi asztalt díszítünk. A gyermekek ajándékot kapnak, mindenki, amit szeretne. Néha szívszorítóan egyszerű apróságokra vágynak, például egy papucsra, és mindenért roppant hálásak, a tiszta ruháért és a finom ebédért is. Szenteste aztán a dolgozók többsége hazamegy, csak az ügyeletes marad bent. Furcsa, de ez nem mindig fájdalmas: a születésüktől otthonban nevelkedő gyerekek ugyanis nem tudják milyen családban ünnepelni, nem tudják miről maradnak le. Sokan csak az óvodában döbbennek rá, hogy a többi gyermek másként él, mint ők.

Előtörnek a fájdalmas emlékek

Azoknak sokkal nehezebb, akik nagyobb korban kerültek állami gondozásba, és vannak még emlékeik a családi karácsonyról. Az talán a jobbik eset, ha ezek szépek, és hiányoznak nekik a szüleik. Sokkal fájdalmasabb a másik véglet, amikor kizárólag a rossz élmények maradnak meg.
- A lakásotthonban, ahol szakmai vezető voltam mindig december 23-án tartottuk a karácsonyi ünnepséget. Ilyenkor fát díszítettünk a társalgóban, ünnepi vacsorát készítettünk, a gyerekek műsort tanultak be, és aznap este eljött az összes dolgozó. A vacsora után társasoztunk, beszélgettünk. Mindenki mesélt a régi karácsonyokról, és előkerültek szívfájdító emlékek is – fejtegette Csehák Hajnalka pszichológus, aki húsz éven át volt egy fővárosi gyermekotthon szakmai vezetője. - Egy kisfiú, öt gyerek közül a legidősebb mesélte, hogy szenteste már délutántól boroztak és veszekedtek a szülők a szoba-konyhás lakásuk nappalijában. Nem volt sem karácsonyfa, sem ennivaló, sem ajándék. Bemenni nem mertek a szobába, nehogy még nagyobb baj legyen. Amikor besötétedett, a kisfiú elment, és szerzett egy fenyőt, amit színes papírokkal, és alufóliákkal díszítettek fel. Ekkor sírni kezdtek a legkisebbek, hogy éhesek. A szomszédtól kértek kenyeret és zsírt. Majd lefeküdtek aludni a konyhában, a kicsik a fásládára, a nagyok a földre leterített kabátokra. Ez volt az utolsó karácsonyuk a szüleikkel.

Az állami gondozott szemszögéből

Sajnos sokaknak van ilyen és ehhez hasonló történetük. Ritka a csillogó tekintet és öröm, hamar megöregszik és megkeményedik a gyermekek lelke.
- A karácsony egy nagyon-nagyon rossz dolog. Mindenki a családjával van, csak nekünk nem adatik ez meg. Ez egy nagyon fájó pont, egy nagyon nehéz ünnep – jelentette ki Ungurenau Beatrix Izabella, aki 12 éves korától nagykorúságáig élt állami gondozásban. - Hat karácsonyt töltöttem el négy intézetben, és sosem szerettem. Mindig is úgy gondoltam, hogy a nevelők csak kötelességből vannak velünk karácsonykor, és szívesebben lennének helyette a saját családjukkal. Persze próbálták minden évben megteremteni a hangulatot, de számomra nem igazán sikerült. A gyermekotthonok alacsony költségvetésből működnek, minden szerény és szegényes volt. Sajnos a figyelemből sem jutott elég, hiszen 13 gyerekkel törődött egy nevelő. Két éve már önállóan élek, most épp külföldön. A karácsonyaim azóta is szürkék, nem díszitem fel a lakást, nincs karácsonyfám sem. Tavaly adománygyűjtést szerveztem egy gyermekotthon javára, hogy legalább nekik gazdagabb ünnepük legyen. Otthon nehéz a szenteste egyedül. Talán akkor enyhül majd ez a fájdalom, ha majd nekem is lesz egyszer családom, gyermekeim.

A képeket 1899441, distelAPPArath, xusenru és giampaolo555 készítette a Pixabaynek.

betöltés...