SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hálaadás gyerekekkel

Fürész-Mayernik Melinda [cikkei] - 2015-11-23
A hálaadás (Thanksgiving) az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amelyről minden év november negyedik csütörtökjén emlékeznek meg. Az ünnep szuper lehetőséget biztosít, hogy a gyerekekkel megismertessük e nap történetét, a hozzá kapcsolódó szokásokat és játékosan bemutassuk az ehhez köthető szókincset és dalokat.

Története

A hagyományok szerint az első hálaadást 1621 novemberében rendezték. Előző évben a Mayflower nevű hajón érkeztek Angliából a telepesek (Pilgrims) Plymouth városába, akik nem ismerték a földet és a hosszú hideg tél alatt sokan életüket vesztették, éhen haltak. Az ott élő őslakos indiánok (Wampanoag törzs) jól ismerték a termőföldet, halásztak, vadásztak így 1621 márciusában a törzs vezetője Squanto meglátogatta őket és megtanította a telepeseket kukoricát termelni, halászni és vadászni. 1621 novemberében az első bő termés után a kolónia vezetője William Bradford ünnepséget rendezett az indiánoknak hálájuk jeléül. Ez volt az első hálaadás, ahol őzet, kukoricát és sült húst ettek, labdajátékokat játszottak, énekeltek és táncoltak.

A 21. századi Amerikában a család és a barátok összegyűlnek és együtt étkeznek, ünnepelnek. A legnépszerűbb hálaadásnapi étel a pulyka, ezért sokszor Pulyka-napnak (Turkey day, T-day) is hívják Amerikában ezt a napot. A pulyka mellé általában burgonyát, áfonyaszószt és sütőtökös pitét fogyasztanak.

A hálaadással indul meg valójában a karácsonyi készülődés időszaka is Amerikában. Minden városban nagy ünnepségeket tartanak, énekelnek, táncolnak és ezen a napon kivételesen három amerikai focimeccset is játszanak, amelyre szintén ellátogat az egész család.
 

Szókincs
 

Thanksgiving Hálaadás
Pilgrim bevándorló, telepes, zarándok
Native American amerikai őslakos
turkey
pulyka
potato burgonya
cranberry áfonya
corn kukorica
pumpkin tök
pumpkin pie tökös pite
cornucopia bőségszaru
harvest  szüret

 

 

 

 

 

 

 


Dalok


Little Pilgrim

Little Pilgrim clothed in gray
on that first Thanksgiving Day.
Natives also clothed in brown,
come to visit Plymouth Town.
Side by side they ate and prayed,
on that First Thanksgiving Day.
Let's be thankful for this day,
for our friends and our play.
Let's be thankful, let's be glad,
for our food and the things we have.
Let's give thanks for you and me, and our home and family.

 

Five Little Turkeys

Five little turkeys standing in a row.
First little turkey said, "I don't want to grow."
Second little turkey said, "Why'd you say that?"
Third little turkey said, "I want to get fat."
Fourth little turkey said, "Thanksgiving's near."
Fifth little turkey said, "Yes, that's what I hear."
Then the five little turkeys that were standing in a row,
All said together, "Come on, let's go!"

 

A Turkey Dance

 

Happy Thanksgiving!

Fotó: marcino/pixabay.com

Fürész-Mayernik Melinda

Fürész-Mayernik Melinda
Baba- és gyermek angol oktató, tanácsadó

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/402-80-92
E-mail: info@angolkalauz.hu
Honlapok: http://www.angolkalauz.hu
Facebook: www.facebook.com/angolkalauz

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja