SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A szaloncukor

[cikkei] - 2004-11-17
A szaloncukor csak nálunk ilyen fontos kelléke a karácsonynak, sok országban nem is ismerik ezt az édességet.

Korábban gyümölcsöket, aszalt különlegességeket, mézesbábokat, papírból kivágott ékességeket, süteményeket akasztottak a karácsonyfára. Később egyszerű cukorkaféleségeket, csokoládégolyócskákat burkoltak selyempapírba, majd színes sztaniolba.

A szaloncukor Magyarországról terjedt el, és igen nagy becsben tartották Erdélyben és a Felvidéken. Sokan meg sem ették, évekig őrizgették az újabb és újabb ünnepre, mások csak a papírjára vigyáztak, abba csomagolták a következő évben a saját maguk főzte szaloncukrot. Tudjátok honnan kapta a nevét? A karácsonyfa régen a legtöbb lakásban a fogadószobában, a nappali helyiségben, azaz a szalonban állt. Itt díszítették ezzel a cukorkával a fát, így nevét a helyiségről kapta.

 Már több, mint 150 éve is készítettek szaloncukrot, de csak az 1900-as években vált divattá. Régen még otthon készítették ezt az édességet is! Tiszta, olvasztott cukorral dolgoztak, mások burgonyacukrot vagy fondant is kevertek bele. A megolvasztott cukrot egy nagy tölcséren keresztül csurgatták a gipszformákkal rozsliszttel kialakított sablonokba. Ők zsírpapírba csomagolták. A híres cukrászdákban nagy mennyiségű szaloncukrot készítettek az ünnepek előtt, volt, hogy naponta 25-30 kg csokoládét is felhasználtak. A századfordulótól megindult a cukorka- és csokoládégyárak tömegtermelése. A háziasszonyok eleinte idegenkedtek a gyári készítményektől, de a fokozatosan javuló minőség, az egyre elegánsabb csomagolás, és főleg a széles körű választék (valamint a kézműves készítményeknél lényegesen szolidabb ár) gyorsan tömeges érdeklődést eredményezett. A cukrászdák a későbbiekben már csak az egyedi és különleges (marcipános, zselés, gyümölcskocsonyás stb.) szaloncukrokat készítették és árusították. Az első és a második világháború körüli elszegényedés, a gazdasági válság arra kényszerítette a családokat, hogy saját szükségletükre otthon állítsanak elő karácsonyfadíszeket, fára fölfüggeszthető édességeket és szaloncukrot is. Újra divatba jöttek a mézes készítmények, a tojáshabbal gyártott díszek, de formáltak krumplicukorból, aszalt gyümölcsök segítségével figurákat, sőt édességeket melasz, sütőtök és sárgarépa felhasználásával is.

Ma már a boltok rengeteg színben, ízben csomagolásban árulják a szaloncukrot. A Monarchia óta a szaloncukor hagyományosan magyar specialitás, szaloncukor csak a Kárpát-medence magyarlakta területein népszerű.


 

 

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja