GUINNESS REKORD LETT KRISZTINA ÁLMÁBÓL

Családinet - 2006-09-14
Budapesti érintések is színesítik a világ legnagyobb kézzel festett képét

GUINNESS REKORD LETT KRISZTINA ÁLMÁBÓL

Guinness Rekorddá nyilvánították a világ legnagyobb kézzel festett képét, amely Varga Krisztina 10 éves sármelléki kislány rajzának felnagyításával, öt magyar város, köztük Budapest lakosainak összefogásával készült el. Krisztina, akinél korábban diagnosztizáltak a betegséget, de mára szerencsére a gondos orvosi kezelésnek és a rehabilitációnak köszönhetően sikeresen gyógyul, tavasszal jelentkezett a Danone Kft. „Legszebb álmom” című rajzpályázatára. A pályázaton Krisztina álma nyerte el a zsűri tetszését, így rajzát 1.800 négyzetméterre nagyították fel, a színeket halvány vonalakkal helyettesítették, majd a képet 5 részre osztották. Az óriás műalkotást a Danone Kft. „Tegyünk együtt a gyermekekért” (TEGY) programjának kezdeményezésére, azon városok lakosai festették ki saját kezükkel, amelyekben gyermekonkológiai és rehabilitációs központok működnek. A Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Szombathelyen és Budapesten színezett óriás kép összesen mintegy 100.000 kézlenyomattal készült el, az utolsó kézlenyomatot pedig, számos hazai híresség és a TEGY program nagyköveteinek jelenlétében maga Krisztina helyezhette el a képen. Az álomból így tehát nemcsak valóság, de egyben a világ legnagyobb kézzel festett képe is megszületett. A kézzel festés, amely egyben az első hazai szociális célú rekordkísérlet is, azt az összefogást szimbolizálta, amely egy daganatos beteg gyermek gyógyításához és rehabilitációjához az orvosok, a szülők, a pedagógusok, a vállalati és kormányzati szféra részéről szükséges. A TEGY programot a szakminisztériumok mellett az idén is támogatta Budapest Főváros Önkormányzata.

 

 

Magyarországon évente mintegy 100 kisgyermek hal meg daganatos betegségek következtében, a gyermek onkológusok pedig évente 300 gyermeknél diagnosztizálnak ilyen betegséget. Szerencsére 10-ből 7 gyermek teljes mértékben felgyógyul ebből a szörnyű betegségből. Egy daganatos beteg kisgyermek felépülése 9-10 hónapig tart, azonban a gyermekek rehabilitációja, a mentális és fizikai stressz hatásainak feloldása akár 5-7 évig is elhúzódhat. Ez a folyamat nagyon sok „segítő kezet”, erőfeszítést, lelki energiát és kitartást igényel mindenkitől.

 

Ezt az összefogást szimbolizálandó, az idén egy rendhagyó kezdeményezéssel indította útjára a Danone Kft. az immár 7. éve a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját is támogató TEGY programot. A vállalat még áprilisban, a „Legszebb álmom” elnevezéssel rajzpályázatot hirdetett a Magyarországon kezelt vagy már a rehabilitáció szakaszában lévő 2.000 daganatos beteg gyermekeknek. Ezen a pályázaton ítélte a zsűri a legjobbnak Krisztina rajzát.

 

Krisztina papírlapnyi rajzáról először levették a színeket, amelyeket csak vékony előjelző vonalakkal helyettesítettek. Ezt követően a képet 1.800 négyzetméter nagyságúra nagyították, majd 5 részre, egyenként 360 négyzetméteres darabokra osztották, így a világ legnagyobb kézzel festett képét 5 magyar város lakosai festhették ki a saját kezükkel. A májusban indult TEGY program keretében Debrecen, Szeged, Pécs, Szombathely mellett budapesti lakosok 2006. június 10.-én festhették ki saját kézlenyomatukkal az óriás műalkotás rájuk eső 360 négyzetméteres hányadát. Budapesten az első érintéseket a kép alkotójával, Varga Krisztinával együtt Dr. Demszly Gábor Főpolgármester Úr, Egerszegi Krisztina, Szentpéteri Csilla, Csisztu Zsuzsa, Zséda (Zsédenyi Adrienn), Vitray Tamás, Kiki (Patkó Béla), DJ Dominique (Várkonyi Attila), Hrutka Róbert, Rókusfalvy Pál, és a Jóban rosszban sztárjai  helyezték el az óriás képen.

 


Krisztina rajzának minden képrészlete már önmagában is felér egy Guinness rekorddal, azonban a TEGY program keretében született 1.800 m2-es óriás kép jócskán meghaladja a sorban utána következő kép méretét, melyet 3.138 résztvevő segítségével, Hong Kongban készült el 2005 áprilisában, közel 338 m2-es alapterületen.

 

„Krisztina Guinness Rekorder képe nem pusztán annak méretei, hanem a létrejöttéhez szükséges társadalmi szolidaritás miatt különösen értékes.” – mondta Cecile Cellier, a Danone Kft. ügyvezető igazgatója. „Vállalatunk büszke arra, hogy az elmúlt öt évben összesen 124 millió forinttal, az idén pedig az első hazai szociális márka, a TEGY Rudi bevezetésével tudta katalizálni ezt a társadalmi folyamatot.” – tette hozzá az igazgató.

 

Az álomkép elkészültéhez szükséges összefogást társadalmi, civil és vállalati összefogást jól jelzi az, hogy kézzel kifestett képen szerepel Dr. Demszky Gábor Főpolgármester Úr, Vitray Tamás, Szentpéteri Csilla, Csisztu Zsuzsa, Egerszegi Krisztina, Patkó Béla, azaz KIKI, Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique, Zsédenyi Adrienn, azaz ZSÉDA, Szorcsik Viktória, Fridel Fruzsina, Hrutka Róbert, Rókusfalvy Pál, Márkus Erzsébet, Németh István kézlenyomata is.

 

A Guinness World Records bizottsága szeptemberben hivatalosan is regisztrálta a rekordkísérletet, amely szigorú keretek között, minden szabálynak és előírásnak megfelelően zajlott. A helyszíneken, Debrecenben, Szombathelyen, Szegeden, Pécsett és Budapesten két-két független tanú nyilatkozatával kellett hitelesíteni a legnagyobb kézzel festett képének elkészültét, melyről természetesen videofelvétel is készült.

 

A világ legnagyobb kézzel festett képének hitelesítéséhez a sajtó és a média képviselői is hozzájárultak, hiszen a festésről, az Érintés napi eseményekről született cikkek és média megjelenések segítettek alátámasztani a rekordkísérlet megvalósulását, melyek dokumentációját a Guinness szintén leellenőrizte.

Közösségi hozzászólások:
Copyright © 2004-2020. CsaládiNet. All rights reserved - minden jog fenntartva.