Tanítvány szeretőjével akarta megölni orvos férjét egy szombathelyi tanárnő
/Kiemelt képünk illusztráció/
Miután magához tért az orvos, kollégáitól kért segítséget
Ágnes 56 éves, tanárnő. 30 évvel fiatalabb tanítványával, Patrikkal bonyolódott szerelmi viszonyba. Urulógus férjét csalta a fiatal férfival, az orvos pedig rajta is kapta őket.
Ezután támadtak rá a neves urológusra, aki az eset óta senkivel sem akar szóba állni - írta meg a Blikk.
A lap szerint a rendőrség eljárást folytat emberölési kísérlet miatt, a szerelmespárt pedig előzetes letartóztatásba helyezték.
A megcsalt orvos fejére egy műanyag zsákot húztak, és azt hitték, hogy meghalt, pedig csak elájult. Magára hagyták, később azonban a férfi magához tért és elhagyta a helyszínt, bár komoly sérülései voltak. Kollégáitól kért segítséget.
Mintaházasságnak tűnt a kapcsolatuk
A lapnak nyilatkozott egy szomszéd, aki azt mondta, látszólag mintaházasság volt az övék.
"Soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen itt megeshet. Ez egy rendes, családias környék, összetartó, tisztességes, polgári életet élő lakókkal. Azon a napon a kiabálásokból, ajtócsapkodásokból, majd a szirénázásokból tudtuk meg, valami történt a doktoréknál. Látszólag mintaházasság volt az övéké, nem is nagyon értjük most sem, el sem akartuk hinni a történteket. Sok magántanuló járt Ágikához, elképesztő, hogy az egyik diákjával lépett félre, ráadásul el akarták tenni láb alól a dokit” – nyilatkozta az egyik szomszéd.
Dr. Unger Hajnalka főügyészségi ügyész a Blikknek azt mondta, egyértelműen kirajzolódott a gyanúsítottak ölési szándéka. A gyilkossági kísérlet miatt akár 20 év börtönbüntetésre is ítélhetik a támadókat.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: