SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tanítvány szeretőjével akarta megölni orvos férjét egy szombathelyi tanárnő

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-03-22
Az 56 éves tanárnő urológus férjét egyik fiatal tanítványával csalta meg, és amikor ez kiderült, rátámadtak az orvosra. Egy műanyag zsákot húztak a fejére, a férfi pedig elájult. Akár 20 évet is kaphatnak.
Tanítvány szeretőjével akarta megölni orvos férjét egy szombathelyi tanárnő

/Kiemelt képünk illusztráció/

Miután magához tért az orvos, kollégáitól kért segítséget

Ágnes 56 éves, tanárnő. 30 évvel fiatalabb tanítványával, Patrikkal bonyolódott szerelmi viszonyba. Urulógus férjét csalta a fiatal férfival, az orvos pedig rajta is kapta őket. 

Ezután támadtak rá a neves urológusra, aki az eset óta senkivel sem akar szóba állni - írta meg a Blikk

A lap szerint a rendőrség eljárást folytat emberölési kísérlet miatt, a szerelmespárt pedig előzetes letartóztatásba helyezték. 

A megcsalt orvos fejére egy műanyag zsákot húztak, és azt hitték, hogy meghalt, pedig csak elájult. Magára hagyták, később azonban a férfi magához tért és elhagyta a helyszínt, bár komoly sérülései voltak. Kollégáitól kért segítséget.
 

Mintaházasságnak tűnt a kapcsolatuk

A lapnak nyilatkozott egy szomszéd, aki azt mondta, látszólag mintaházasság volt az övék. 

"Soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen itt megeshet. Ez egy rendes, családias környék, összetartó, tisztességes, polgári életet élő lakókkal. Azon a napon a kiabálásokból, ajtócsapkodásokból, majd a szirénázásokból tudtuk meg, valami történt a doktoréknál. Látszólag mintaházasság volt az övéké, nem is nagyon értjük most sem, el sem akartuk hinni a történteket. Sok magántanuló járt Ágikához, elképesztő, hogy az egyik diákjával lépett félre, ráadásul el akarták tenni láb alól a dokit” – nyilatkozta az egyik szomszéd.

Dr. Unger Hajnalka főügyészségi ügyész a Blikknek azt mondta, egyértelműen kirajzolódott a gyanúsítottak ölési szándéka. A gyilkossági kísérlet miatt akár 20 év börtönbüntetésre is ítélhetik a támadókat. 

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja