SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Zsoltika éppen elkezdett beszélni, megszakad a szívünk" - nem tudott kimenekülni az égő házból a 2 éves kisfiú

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-11-28
Megtörten nyilatkoztak a szülők, akik kétéves kisfiukat, Zsoltikát vesztették el, amikor kigyulladt a házuk. A szülők dolgoztak, a nagymama volt otthon a gyerekekkel. A kisfiú nem tudott kimenekülni.
"Zsoltika éppen elkezdett beszélni, megszakad a szívünk" - nem tudott kimenekülni az égő házból a 2 éves kisfiú

Nem tudom elmondani, milyen fájdalom ez

Egy kétéves kisfiú az áldozata annak a háztűznek, ami a Békés megyei Kisdombegyházán történt csütörtök délután. Az égő parasztházhoz 17 tűzoltó vonult ki négy járművel. Két szoba és az előszoba is teljes terjedelmében égett, körülbelül 50 négyzetméteren. 

A tűzoltóknak 20 perc alatt sikerült eloltaniuk a tüzet. A nagymama és egy 17 éves lány ki tudott menekülni az égő házból, de a kétéves Zsoltika bent ragadt és életét vesztette. 

A Borsnak nyilatkozott Zsoltika édesapja, aki azt mondta, fogalma sincs, hogyan tovább, hogy fogják túltenni magukat a történteken. 

"Zsoltika éppen elkezdett beszélni. Már mondta, hogy apa, anya. Megszakad a szívünk, nem tudom elmondani, milyen fájdalom ez."

Az apa könnyeivel küszködve beszélt: azt mondta, el sem hiszik, hogy ez megtörtént velük. "Kipattant egy szikra a kandallóból. Éppen nem voltunk otthon, mindketten dolgoztunk a feleségemmel." 

A tűz okát tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálják. A katasztrófavédelem közleménye szerint a legtöbb lakástűz nyílt lángra, elektromos problémára, vagy fűtési hibára vezethető vissza.
 

Porig égett minden, a nulláról kell kezdeniük az életüket

Az édesapa nagyon hálás, amiért az emberek és a helyi önkormányzat is nagy erőkkel segít nekik ebben a nehéz helyzetben. Mindenüket elveszítették: a házuk ugyanis lakhatatlanná vált, és mindenük elégett. Egy 17, egy 12 és egy 10 éves gyerek is tető nélkül maradt.

Magyar Zsolt, Kisdombegyház polgármestere azt mondta a Borsnak, hogy a családot egy önkormányzati lakásban helyezték el. 

"Porig égett ott minden, már amennyit látni lehetett. Semmi nem maradt. A családot most egy önkormányzati lakásban helyeztük el, és folyamatosan zajlik a gyűjtés. Szükség van mindenre: gyerekruhákra, felnőtt ruhákra, élelmiszerre. Borzasztóan sajnálom őket, nekik most a nulláról kell újjáépíteni."

Indexkép: Military_Material képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja