SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Várandós nő halt meg a balesetben a 4-es főúton - már a babáját sem lehetett megmenteni

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-11-28
Frontálisan ütközött két autó szombaton Debrecen és Ebes között. Az egyik autó gyorsan hajtott és áttért a másik sávba, ahol egy család autójával ütközött. A várandós kismama és babája is elhunyt.

Hiába küzdöttek a mentők az életükért

Az ebesi család épp Debrecenbe tartott, amikor egy autó áttért a sávjukba, és frontálisan ütköztek a másik kocsival. A Tények információi szerint a vétkes sofőr túl gyorsan hajtott, majd váratlanul áttért a szemközti sávba, letarolta a család autóját, ami az ütközéstől az árokba repült. 

A balesetet okozó autó ki is gyulladt, a lángoló járműből a tűzoltók mentették ki a sofőrt. 

A másik autóban az apa vezetett, mellette várandós felesége ült, hátul pedig a 3 éves kislányuk. Az apát és a kislányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A 38 hetes terhes anya életéért sokáig küzdöttek, de már nem tudták megmenteni. Császármetszéssel világra hozták a babáját, de ő is olyan súlyosan sérült, hogy már nem lehetett segíteni rajta.

Az ütközésben a másik autó sofőrje is szörnyethalt. Azt, hogy miért tért át a szemközti sávba, egyelőre nem lehet tudni. A baleset körülményeit a rendőrök még vizsgálják.

Indexkép: Vladyslav Topyekha képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja