SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Oltás nélkül nem kezdhetik meg tanulmányaikat a Semmelweis Egyetem hallgatói

Németh Noémi [cikkei] - 2021-09-13
Újabb közlemény jelent meg pár napja a Semmelweis Egyetem honlapján. Az egyetem vezetése szerint az elsősök fogalomtételével összeegyeztethetetlen, ha veszélyeztetik kiszolgáltatott embertársaikat azzal, hogy nem oltatják be magukat.
Oltás nélkül nem kezdhetik meg tanulmányaikat a Semmelweis Egyetem hallgatói

"Azok a hallgatók, akik valós, szakorvosi véleménnyel igazolt egészségügyi indok nélkül utasítják el az oltást, beiratkozhatnak a Semmelweis Egyetemre, de nem kezdhetik meg tanulmányaikat" - olvasható a közleményben. 

Mivel a hallgatók a gyakorlati órák során beteg és sérült emberek mellett tanulnak, az ő védelmük szempontjából (is) szükséges a tanulók beoltása. Mint mondják: "nem megengedhető és az elsősök fogadalomtételével összeegyeztethetetlen, ha veszélyeztetik kiszolgáltatott embertársaikat azzal, hogy nem tesznek meg mindent saját és környezetük védelme érdekében".

Az egyetem bejelentette azt is, hogy 5 naponta ingyenesen végzik el az antigéntesztet azokon a hallgatókon, akik megalapozott egészségügyi oknál fogva nem élnek az oltás lehetőségével.

Szeptember elején derült ki, hogy egyes kollégiumok nem fogadják azokat a diákokat, akik nincsenek beoltva - ezt követte a mostani szigorítás, mely szerint a SOTE hallgató még a tanulmányaikat sem kezdhetik meg az oltás hiányában.

Eközben más egyetemeken egyéb szigorításokat vezetnek be éppen: a Pécsi Tudományegyetemen például mától kötelező a maszkviselés. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szintén maszkot kell viselni - jelentették be szeptember 13-án. Szerbiában mától minden iskolában közelezővé vált a maszkviselés az egészségügyi minisztérium mai döntése alapján. A hazai statisztikák a hétvégi összesítés után: 5 millió 841 ezer a beoltott, 873 az új fertőzött, és elhunyt 12 beteg - olvasaható a koronavirus.gov.hu oldalán.

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja