A génjeinkben hordozzuka a „fészekrakás” ösztönét, és bár kezdünk fütyörészni, mint a madarak, azért ott bent mocorog valami. Egy kicsit – vagy nagyon - nyitottabbak vagyunk, tettre készebbek az érzelmek terén is és ez bizony nagyon jó érzés.

Megszűnnek a nyomasztóan fénytelen napok, ragyog a fény, és melegen simogatja arcunkat, szívünket. És ennyi elég is.

Ha ilyenkor a kedves megfogja a kezünket, megcsókol, vagy megsimogat - már érezzük a „bizsergést”. Egy séta, egy kirándulás a rohanó hétköznapokban csodákra képes. Át kell élni ezeket a pillanatokat, mert érdemes, ez az élet szép oldala, ezért élünk. Ki kell használni a fiatalság minden pillanatát.

Egy szerelmes tavaszi nap sok szépet ad. Legyen rá idő, mert különben csak forgunk, mint a cica a farkára kötött játék után. Mire pedig rájövünk, hogy soha nem érjük el, amit kergetünk, már rég késő. Már egész más illata lesz a szélnek, és csak a ráncokat mélyíti a tavaszi nap.