SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elmaradnak idén a szóbeli érettségik

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-04-09
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az operatív törzs mai sajtótájékoztatója előtt ismertette az idei érettségi tervezetét.

A köznevelési államtitkár bejelentése szerint a megváltozott helyzetre való tekintettel idén nem lesz kötelező érettségiznie annak, aki nem kíván felvételizni: aki úgy dönt, elhalaszthatja a vizsgát egy évvel, hogy nyugodt körülmények között tudjon rá felkészülni.

Aki továbbtanulást tervez, annak mindenképpen szükséges lesz idén vizsgáznia. A kormány úgy döntött, egyes speciális tantárgyak kivételével idén erre csak írásban fog sor kerülni. Ez sokkal biztonságosabb, mivel így a vizsgaesemények száma a felére csökken, és kevesebb embert kell mozgatni hozzá. Szóbeli vizsga csak azon tantárgyak esetében lesz, amelyekből középszinten nincs írásbeli, illetve azoknak a sajátos nevelési igényű tanulóknak lesz erre lehetőségük, akik az írásbeli alól felmentést szereztek.


Az érettségi időpontja

Az érettségi időpontja még megbeszélés tárgyát képezi, és függ a járványhelyzet alakulásától. Maruzsa arra hívta fel a vizsgázók figyelmét, hogy egyelőre számoljanak május 4-i kezdéssel, ez azonban még változhat. Ha a vírus terjedése tekintetében romlás várható, a vizsgákat jobb minél előbb lebonyolítani, ha azonban javulás figyelhető meg, érdemes kicsit kitolni az időpontot.

Túl sok mozgásteret azonban ennek sem lehet hagyni: az államtitkár elmondta, hogy az érettségi egyben felvételi is, a felsőoktatási intézmények – az általános- és középiskolákhoz hasonlóan – úgy számolnak, hogy szeptemberben rendben megkezdhetik a tanévet, így nem lenne reális az érettségi időpontjának több hónapos eltolása.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Magyarország Kormánya/youtube

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Télen súlyosbodnak a krónikus bőrbetegségek tünetei

A hideg, a száraz levegő és a kevesebb napfény a téli hónapokban súlyosbíthatja az olyan krónikus bőrbetegségek tüneteit, mint a pikkelysömör, a rozacea, vagy a szárazságekcéma, az úgynevezett atópiás dermatitisz. Ez azonban megfelelő bőrápolási rutinnal, időben megkezdett kezelésekkel enyhíthető, és az érintettek jóval enyhébb panaszokkal vészelhetik át a telet - mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja