SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hallgatói és oktatói összefogás keretében támogatta a helyi óvodákat az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara

Családinet [cikkei] - 2018-12-10
A Keleti Kar oktatói és hallgatói 470 euró támogatást, közel 200 mikuláscsomagot, számos játékot, könyvet, ruhát gyűjtöttek össze a nyolcadik kerületi Százszorszép Óvodának és a hátrányos helyzetű gyermekeket befogadó Dankó utcai Wesley János Óvodának.
Hallgatói és oktatói összefogás keretében támogatta a helyi óvodákat az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara

A Keleti Kar számára kiemelten fontos cél a társadalmi felelősségvállalás terén a kerületben élő hátrányos helyzetű gyermekek támogatása. A gyakorlatias képzésre hangsúlyt fektető felsőoktatási intézmény a hallgatók aktív bevonásával valósította meg ebbéli célját: az óvodások december 5-én, az egyetemen rendezett Mikulás-napi ünnepség keretén belül kapták meg az ajándékokat. Az eseményen filmvetítéssel szórakoztatták a gyerekeket, akik viszonzásul egy kedves műsorral készültek.

„A gyűjtés a hallgatóink és az oktatóink összefogásában valósult meg. A jótékony együttműködés eredményére nagyon büszkék vagyunk: 470 euró értékű támogatás és több mint tíz nagy dobozt kitevő fejlesztő játék és ruha gyűlt össze” – emelte ki Lazányi Kornélia, a Kar dékánja. „A nálunk tanuló külföldi diákok projekt munka keretében kapták meg az adománygyűjtést feladatnak, cégeket kerestek fel, hogy támogatóként vegyenek részt az adományozásban, a sikeres jótékonysági gyűjtés a magyar és külföldi diákok teljes körű közreműködésével valósult meg.” –tette hozzá a Kar dékánja.

A hallgatók a gyűjtést online felületre is kiterjesztették, így a Generosity oldalon a hazai és külföldi tanulók családjai, ismerősei, az egyetem korábbi Erasmusos diákjai, oktatói is bekapcsolódtak az akcióba, így szép számban érkeztek nemcsak tárgyi, hanem pénzbeli adományok is. A hallgatók az egyetemen is meghirdették az adománygyűjtést: több ponton is leadhatták az itt dolgozók az ajándékba szánt játékokat, könyveket, ruhákat.

„Egy sokszereplős, igazán gyakorlatias feladat volt, magyar és külföldi részvétellel, melyben a hallgatók nem csak azt tanulták meg, hogyan kell egy projektet menedzselni, hanem szociális érzékenységük is fejlődött. Valamennyien büszkék arra, hogy ebben az eredményes munkában részt vehettek, és nekünk, oktatóknak is nagy öröm volt vezetni, segíteni őket ebben.” - mondta a Dudás Mária, a jótékonysági projektfeladat vezetője.

Az anyagi támogatás felhasználásáról a Kar és az óvodák együtt döntöttek, a kívánságlisták összeírása után közösen vásárolták meg a játékokat. Az édességcsomagokon kívül összegyűjtött játékok és ajándékok az óvodai karácsonyi ünnepségen kerülnek majd a fa alá, szebbé varázsolva ezzel a gyermekek ünnepét.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja