SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Börtönre ítéltek egy zalaegerszegi nőt, aki milliókat csalt ki gyermeke állítólagos apjától

Családinet [cikkei] - 2018-02-19
Letöltendő börtönbüntetést kapott egy nő, lánya pedig felfüggesztett szabadságvesztést, mert milliókat csaltak ki egy férfitól, azt állítva, hogy ő az asszony gyermekének apja.
Börtönre ítéltek egy zalaegerszegi nőt, aki milliókat csalt ki gyermeke állítólagos apjától

A házasságban élő asszonynak szexuális viszonya volt a férfival, majd 2000-ben gyermeke született, akit a férje nevére anyakönyveztek. A nő azonban azt állította a sértettnek, hogy a gyermeknek ő az apja, ezért több alkalommal anyagi támogatást kapott a férfitól - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken az MTI-t.

Az asszony 2012-ben úgy döntött, hogy további pénzösszegeket szerez a sértettől. Az akkor már felnőtt korú lányát bevonva - aki az ügyvéd szerepét játszotta el - fiktív bírósági iratokat készítettek tartásdíj megállapításáról. A férfi ezek után még csaknem 8,6 millió forintot fizetett a nőnek.
Az elsőfokú bírósági eljárás során a genetikai szakértő megállapította, hogy a gyermeknek nem a sértett az apja.


Tavaly októberben első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönre ítélte az asszonyt a Zalaegerszegi Járásbíróság társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt. Lánya ugyanezen bűncselekmények miatt három év börtönt kapott.

Másodfokon a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken mindkét vádlott esetében enyhített az ítéleteken. Az elsőrendű vádlott így két év és tíz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. A bíróság figyelembe vette, hogy a nő bipoláris zavarban szenved - amelyet szélsőséges hangulatingadozás jellemez -, ami enyhén korlátozta abban, hogy felismerje cselekményei következményeit, illetve gyermekei közül ketten fogyatékkal élők és állandó felügyeletre szorulnak.

Az asszony másodrendű vádlottként szereplő lányát jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték, de a végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. Mindezen felül a két nő köteles megtéríteni a férfinak az évek során okozott kárt is - közölte a törvényszék.

Forrás: MTI
Indexkép: pixabay - jarmoluk

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja