SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Eldőlt: börtönbe kell vonulnia Geréb Ágnesnek

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-01-09
A Fővárosi Ítélőtábla, két, nagyon régóta húzódó ügy végére tett pontot azzal, hogy kimondta Geréb Ágnes kétéves letöltendő fogházbüntetését és a szakmájától való tízéves eltiltását. Az ítélet ellen fellebbezésre vagy egyéb jogorvoslatra nincs lehetőség.

Az otthonszülés hazai úttörője, Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász ellen két, tragikusan végződött eset kapcsán mondták ki az ítéletet. Az első szerencsétlenség 2003-ban történt, amikor egy ikerpárt segített világra. Az első baba rendben meg is született, a második azonban 12 percre oxigénhiányos állapotba került, amely következtében maradandó sérülést szenvedett, majd félévesen meg is halt.
A második esetben, 2007-ben, a magzat válla a szülés közben édesanyja szeméremcsontjában elakadt. 40 percig tartó újraélesztése sem vezetett sikerre, a gyermek elhunyt. Halálát az orvosszakértői vélemény szerint oxigénhiány és a helytelen fogások miatt bekövetkezett nyaki gerincsérülés okozta.

Az évekig húzódó ügyekben először 2012-ben született ítélet. Geréb Ágnest ekkor foglalkozás körében elkövetett maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés és foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntettében találta vétkesnek a bíróság, amiért két év letöltendő fogházbüntetésre, és tíz év, szakmájától való eltiltásra ítélte őt (ezt hagyta helyben most a Fővárosi Ítélőtábla.) Ekkor azonban a három hónapos előzetes letartóztatási időt leszámítva a szülész-bába nem vonult börtönbe, hanem házi őrizetben, később lakhelyelhagyási tilalommal élt.

2014-ben és 2016-ban Geréb Ágnes és ügyvédje perújítási kérelmet nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához. A kérelmet egy másik orvosszakértő véleményére alapozták, aki Geréb számára kedvezően értékelte a helyzetet, tagadva a szülész személyes felelősségét a tragédiákban. A védelem erre alapozva a bába felmentését kérte.

2017 áprilisában a Fővárosi Törvényszék némileg enyhített az ítéleten: a 2007-es ügyben hozott ítéletet helyben hagyta, a 2003-massal kapcsolatban azonban „csak” foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést állapított meg (tehát a maradandó fogyatékosság okozását elvetette.) Geréb ítélete ennek nyomán a következőképpen módosult: két év fogházbüntetést kapott öt évre felfüggesztve, a foglalkozástól való eltiltását pedig nyolc évre mérsékelték. Az ügyész ekkor súlyosbításért, a védelem felmentésért fellebbezett.

Az utolsó tárgyalási körben, kedden azonban végleges döntés született. A Fővárosi Ítélőtábla az első döntést hagyta jóvá, Geréb Ágnes tehát nem kerülheti el a börtönt.

Az ítélethirdetés után Geréb Ágnes a Hír Tv-nek elmondta: egész szakmai életútja során azon dolgozott, hogy a magyar nők minél biztonságosabb, minél emberibb, minél méltóbb körülmények között szüljenek, ám most a bíróság a hálapénzen alapuló szülész-nőgyógyász társadalom szakirodalmi háttér nélküli szakvéleményét vette figyelembe.

Kép: Pumpkingood / Wikimedia

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja