SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Lájkokért lógatott ki egy csecsemőt a 15. emeletről

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2017-06-23
Tettét le is fényképezte, és feltette a közösségi oldalra. "Ezer lájk vagy elengedem!" - írta a Facebookon posztolt fotóhoz a férfi.

Az eset Algériában történt, a férfit – aki mellesleg a kisbaba nagybátyja - hamar el is kapták a rendőrök. A bíróság bűnösnek találta kiskorú súlyos veszélyeztetése ügyében, így két év börtön vár rá.

A posztolt fotókon az látható, hogy egy férfi fél kézzel, mindössze a pólójánál fogva lógat ki egy kicsiny gyermeket, körülbelül 40 méter magasságból. Belegondolni is szörnyű, mi történt volna, ha a kisfiú megugrik, kicsúszik a pólóból, vagy egyszerűen elszakad a ruhadarab. Az internet népe szerencsére nem is hagyta szó nélkül a fényképet, ugyanis lájkolás helyett felhívták a hatóságok figyelmét a posztra. A vírusnál is gyorsabb terjedési sebességnek és a több bejelentőnek köszönhetően a rendőrök gyorsan ráakadtak a „mókamester” nagybácsira, s így hamar meglett a toronyház is, melynek 15. emeletéről kilógatta unokaöccsét.

A férfi végig az ártatlanságát bizonygatta, vallomása szerint az internetezők manipulálták a fotóit, és a kicsi egy pillanatig sem volt veszélyben. Még a gyermek édesapja is azt kérte, ne ítéljék el a testvérét, hiszen csak játszott a kisgyermekkel. Indítéka megnevezésével a férfi csak rontott a helyzeten, azt ugyanis elismerte, hogy tettével népszerűséget akart szerezni a Facebookon – a világ legtöbb országában ez súlyosbító körülmény. A bíróság nem is fogadta el a védekezést, így hétfőn elítélték a férfit, aki két évet tölt majd börtönben – ahol bizonyára (legalábbis remélhetőleg) megkapja majd a vágyott figyelmet.

Fotó: Facebook

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja