SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Országossá terjesztik ki az Anyák háza programot

Családinet [cikkei] - 2017-05-31
Pályázat útján országossá terjesztik ki az Anyák háza programot, amelynek célja, hogy a budapesti és a vidéki gyermekkórházakban, gyermekosztályokon a szülő végig beteg gyermeke mellett maradhasson, méltó körülmények között - jelentette be Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

A főigazgató elmondta, az intézményben 2015-től egyedülálló kezdeményezésként működik a szülőknek szállást biztosító Anyák háza, és ez alatt az idő alatt 150 család vette igénybe a szolgáltatást. 

Mint mondta, a gyermek jobban gyógyul, ha valamelyik szülő jelen van, azonban ehhez méltó és kulturált körülményeket kell kialakítani.

Hozzátette: pályázni június 15-ig lehet, a pályázatot kiíró és az Anyák háza programot finanszírozó svéd SCA Hygiene Products Kft. támogatásával két nyertes pályázó 5-5 millió forintot fog elnyerni.

Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár azt mondta, ez a pályázat még egy lépés a családbarát ország és egészségügy felé.

Amikor egy gyermek beteg és tartós kórházi ellátásra szorul, azt az egész család megszenvedi, így ilyenkor még inkább oda kell figyelni a családokra - tette hozzá.

Az államtitkár bízik abban, hogy ez a kezdeményezés országossá növi ki magát, és az elkövetkező években mindenhol méltó körülményeket tudnak kialakítani a szülőknek gyermekük kórházi tartózkodásának idejére.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy 40 százalékkal kell emelni az olyan férőhelyek számát, amelyeket szülők vehetnek igénybe gyermekük gyógykezelésének idejére. Hozzátette: jelenleg 1133 olyan ágy van, ahol a szülő a gyermekével lehet, ebből 829 férőhely a kórtermeken belül található.

Az államtitkár kérdésre válaszolva azt mondta, jelenleg száz olyan ágy van országszerte, amelyet egykor az aktív ellátásban használtak, de most akár szülői férőhellyé "alakítható".

Bencze János, a Bethesda Kórház Alapítvány diakónia igazgatója arról beszélt, hogy a Bethesda kórházba - bizonyos szakterületeket tekintve - az ország távoli pontjáról is érkeznek beteg gyermekek, akikhez a szülő csak nagy nehézségek árán tud a fővárosba utazni. Ezért alakították ki a kórház területén az egykori diakonisszaházból az Anyák házát, ahol a szülő kulturált körülmények között pihenhet.

Molnár László, a svéd SCA Hygiene Products Kft. divízióigazgatója elmondta, az elmúlt másfél év tapasztalatára hagyatkozva döntöttek úgy, hogy országossá terjesztik ki a programot.

A pályázatra a jelentkezéseket magyarországi gyermekkórházaktól, gyermekklinikáktól, alapítványoktól és civil szervezetektől várják.

Forrás: MTI
Fotó: Max Pixel

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja