SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Mit tegyünk, ha sokszor betegszik meg a gyermekünk?

Családinet [cikkei] - 2017-11-03
Az elsőként közösségbe kerülő kisgyermekek immunrendszere még igencsak ki van téve a fertőzéseknek. A bölcsődei, óvodai közösségbe járó gyermekeknél nem ritka, hogy néhány nap játékkal teli gondtalanság után akár két hét betegség következik, majd ismét pár nap óvoda és ismét két hét betegség, és ez így megy egy darabig. De meddig? A szülők a gyermekük gyakori megbetegedései miatt aggódnak, ezért igen fontos lenne, hogy minimalizáljuk a további megbetegedések számát, eshetőségét. Dr. Kovács Tibor csecsemő- és gyermekgyógyász, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet orvos-igazgatójának tanácsai arról, hogyan érdemes kezelnünk, ha beteg a gyermekünk.

Hosszú távon mindig sokkal rosszabb, ha egy gyermeket betegen, például masszív orrfolyással, köhögéssel közösségbe visznek, pusztán azért, mert még láztalan. Betegsége megfelelő kezelés és ápolás nélkül jóval hosszabban fog zajlani, könnyebben alakulnak ki szövődmények, és nem utolsó sorban szétszórja a kórokozókat csoporttársai között.

Természetesen az előfordul és kivédhetetlen, hogy egy betegség tünetei a közösségben tartózkodás ideje alatt jelennek meg (belázasodik, elkezd köhögni a gyermek). Fontos tudnunk azonban, hogy a gondos ápolás után, a betegségből felépülő gyermeket nyugodt szívvel minimálisan 24 órás tünetmentesség után lehet visszaengedni a közösségbe.


Érzékeny immunrendszer 

Az immunrendszer éretlenségén túl vannak további tényezők, amelyek a gyermeket betegségekre hajlamosíthatják. Ezek között lehetnek anatómiai hajlamosító tényezők, mint például a megnagyobbodott orrmandula, a szűkebb légutak, rövid fülkürt, amelyek elhúzódóbbá, szövődményessé tehetik még a legbanálisabb náthát is. Vannak gyerekek, akik a kórokozó behatolására másképpen reagálnak, például kruppos rohammal, asztmatikus hörghuruttal. Más gyermekek esetében környezeti allergének hatására egy állandó légúti allergiás nyálkahártya-gyulladás áll fenn, amely a kórokozók megtelepedését elősegítheti. Betegesebbek a vashiányos vérszegénységben szenvedők is. Természetesen ismert alapbetegségek fokozhatják a fertőzésekre való hajlamot.

(Kapcsolódó cikkeink:
Mit tegyünk, ha rohamosan köhög, fullad a gyermekünk? 
Pánikoljunk-e, ha gyakran beteg a gyermek? - Az immunrendszer érése
)
 
Joggal merül fel a kérdés, hogy mégis mit lehet tenni annak érdekében, hogy a minimálisra csökkentsük a gyermekek megbetegedéseinek számát. Ismert, hogy az anyatejes táplálásnak nagy szerepe van a csecsemők fertőzéseinek megelőzésében. A kötelező- és javasolt védőoltások adása szintén azt a célt szolgálja, hogy védettséget érjünk el súlyos lefolyású megbetegedésekkel szemben.

(Kapcsolódó cikkeink: 
Kötelező védőoltások és az oltások időpontjai
Ajánlott védőoltások)

Az anatómiai hajlamosító tényezőket azonban sok esetben nem lehet kiküszöbölni, azokat a gyermek növekedése fogja megoldani. A nagy orrmandula - mely sok esetben szövődményekért felelős (arcüreg-gyulladás, középfül-gyulladás – fül-orr-gégészeti javaslatra történő kivétele a legtöbb esetben a felső légúti betegségek számának és szövődményeinek csökkenéséhez vezet.
 
Fontos lépés a megbetegedési szám csökkentéséhez az előbb felsorolt hajlamosító tényezők (alapbetegség, vashiány, allergia) egyensúlyban tartása.


Egyensúly – de hogyan?

Mindennapos kérdés, hogy milyen vitamint, immunerősítő készítményt lehet adni a beteges gyermek számára. Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy általánosan mindenkinél beváló csodaszer nincsen. Azok a készítmények, amelyekről ismert, hogy segítenek az immunrendszer működésében, felkészíthetik azt a leendő megbetegedések gyorsabb szanálására. Ezek alkalmazását a gyermekorvossal érdemes megbeszélni.
 
Általánosságban elmondható, hogy a szervezet jó vitaminellátottsága elengedhetetlen az immunrendszer optimális működéséhez. Alapállapotban, ha egy gyermek jó étvágyú, és változatosan fogyaszt zöldségféléket, gyümölcsöket, akkor extra vitaminbevitelre nincsen szüksége, hiszen táplálkozása során hozzájut a szükséges mennyiségekhez. Bár jobban szeretjük, ha a vitaminforrást a zöldségesnél szerzik be, és nem a patikákban, természetesen rosszabb étvágyú, válogatós gyermek esetében szükség lehet gyógyszeres vitaminpótlásra. Erre számtalan multivitamin készítmény áll rendelkezésre a kereskedelemben.
 
Téli hónapokban valamennyi életkorban javasolt a D-vitamin szedése, mert a szervezet megfelelő D-vitamin ellátottsága bizonyítottan csökkenti a vírusos megbetegedések kialakulásának gyakoriságát.

(Kapcsolódó cikkeink: 
D-vitamin szükséglet gyermekkorban
D-vitamin szükséglet mérése gyermekkorban)
 
Szerző: Svábhegyi Gyermekgyógyintézet
Fotó: Liza / flickr

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

Több kevéssé ismert helyi családi kedvezmény, amelyet most lehet igényelni

Sok család csak az országos támogatásokat figyeli, pedig egyes önkormányzatok külön pénzzel, ingyenes utazással vagy az étkezési díj átvállalásával segítik a helyben élőket. Mutatjuk, hol milyen segítség kérhető 2026 augusztusában, és melyik határidőt nem szabad elmulasztani.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja