SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Megjelent a 2016/17-es tanév rendjéről szóló rendelet

Családinet [cikkei] - 2016-06-27
Megjelent a 2016/17-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet hétfőn a Magyar Közlönyben, a következő tanévben több tematikus hét is lesz majd az iskolákban.

A tanítás szeptember elsején, csütörtökön kezdődik, és 2017. június 15-éig tart, a tanítási napok száma 182. A nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban 180, gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában 181 nap. Az őszi szünet november 2-ától november 4-éig tart, a téli szünet pedig december 22-étől január 2-áig. A tavaszi szünet április 13-ától április 18-áig tart majd.

A tanév rendje alapján lesz pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete 2017. március 6. és március 10. között, digitális témahét április 3. és április 7. között, valamint tartanak fenntarthatóság-környezettudatosság témahetet is, április 24. és április 28. között.

A nevelési-oktatási intézmény a munkatervében meghatározott módon részt vehet a témahetekhez kapcsolódó programokon, továbbá a tantervben előírt, az adott témával összefüggő tanítási órákat, foglalkozásokat szervezhet a témahét keretében.

A miniszteri rendeletben meghatározott méréseket, értékeléseket a 2016/2017-es tanévben az Oktatási Hivatal szervezi meg május 24-én. A mérés napja tanítási napnak minősül, amelyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás a művészeti és a testnevelés órák kivételével számukra nem szervezhető.

A hivatal 2018. február 28-áig országos, intézményi és fenntartói szintű elemzéseket készít, majd megküldi az intézményi szintű elemzéseket az intézmények vezetőinek, az intézményi és a fenntartói szintű elemzéseket a fenntartóknak, és a honlapján nyilvánosságra hozza. Az országos elemzést megküldik az oktatásért felelős miniszternek, aki ezt 2018. április 27-éig a kormányzati portálon nyilvánosságra hozza.

A két tanítási nyelvű általános iskolában a hivatal 2017. május 31-ére szervezi meg a célnyelvi mérést.

Az eltérő ütemű fejlődésből, fejlesztési szükségletekből fakadó egyéni hátrányok csökkentésére, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2016. október 10-éig felmérik azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell támogatni, és ezért a tanító indokoltnak látja az ezt elősegítő pedagógiai tevékenység megalapozásához a diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását. Az igazgatók 2016. október 28-áig a hivatal által meghatározott módon jelentik a hivatalnak az érintett tanulók létszámát. A vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2016. december 2-áig kell elvégezniük.

Országos mérés, értékelés keretében a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatát az iskoláknak - az 1-4. évfolyamon, valamint a felnőttoktatásban tanulók kivételével - a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő diákok esetében 2017. január 9. és április 30. között kell megszervezniük. A mérés eredményeit az érintett intézmények 2017. június elsejéig töltik fel a NETFITR rendszerbe.

2017. január 2. és március 31. között szakmai ellenőrzés keretében meg kell vizsgálni az iskolákban a közösségi szolgálat teljesítését és dokumentálását - az ellenőrzést az Oktatási Hivatal folytatja le.

Forrás: MTI
Fotó: geralt/pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja